A Dal 2022 - Mező Misi nem merne fogadni a győztesre
Dátum: 2022. január 30., vasárnap, 7:10

Mező Misi, A Dal 2022 zsűritagja nem merne fogadni a közmédia szombaton induló dalválasztójának majdani győztesére, de szerinte lehet érezni, mely produkciók ígérkeznek a legerősebbnek.

"Nálam mindig a zene, a szöveg és az előadó hármas egysége határozza meg a produkció minőségét. Magam is énekes vagyok, így én elsősorban azt nézem, mennyire hiteles az énekes, miként énekel, milyen a hangszíne. De sokat nyom a latban, hogy a zenében milyen harmóniák vannak és azok mennyire érintenek meg" - mondta Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A Dal 2022 szombat este indul az első válogató adással a Duna Televízión. Idén is negyven előadó versenyez, a zsűri - Mező Misi mellett Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter - szavazatai mellett ismét számít a nézők voksa a showműsorban.

Mező Misi izgalmasnak nevezte, hogy az idei zsűri tagjai is más-más zenei világból érkeztek, különböző személyiségek. Kitért arra, hogy A Dalban számos már népszerű előadó indul, de vannak olyanok is, akik számára a dalválasztó hozhatja meg az áttörést. "Ebben van felelőssége a zsűrinek, ugyanakkor mi csak a lendületet adhatjuk meg, a továbbiakban a legtöbb az előadón múlik".

Mint elhangzott, idén nemcsak az ének, hanem a hangszerek is élőben szólnak A Dalban, sőt, a két elődöntőben akusztikus produkciók lesznek, a döntőben pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri az előadókat.

"A Dal olyan sokszínű, hogy a reggae zenétől a dzsesszen és a metálon át a népzenéig minden megtalálható a mezőnyben. A zenei producernek is kihívás ezeket a dalokat átültetni, áthangszerelni szimfonikus dallá" - fogalmazott Mező Misi.

Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy A Dal 2022-ben minden döntős nyertesnek számít, a végső győztes pedig nemcsak egy tízszámos stúdiólemezt készíthet, forgathat egy videóklipet és automatikusan kiérdemli a Petőfi Zenei Díjat is az év dala kategóriában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ