A Dal 2022 - A Ruby Harlem & Roy és Sándor Szofi nyerte az első válogatót
Dátum: 2022. január 30., vasárnap, 7:27

Holtversenyben a Ruby Harlem & Roy a Még ma este és Sándor Szofi a 21 gramm című dallal nyerte A Dal 2022 első válogatóját szombaton.

A Dunán sugárzott műsorban tíz dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

A Ruby Harlem & Roy és a Még ma este, valamint Sándor Szofi és a 21 gramm egyaránt 36 pontot kapott, mögöttük 33-33 pontot érdemelt ki és ugyancsak az elődöntőbe került a Pankastik! Hosszú volt a nyár című dala, valamint Majoros Csenge és a Földöntúli szerelem című szám.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Ya Ou és a Zsákutca című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Wolf Kati énekenő, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész; valamint a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere véleményezte és pontozta.

Az első válogató extra produkciójaként Wolf Kati a Boldogság utca 100. című dalt adta elő. A műsor kezdetén a versenyzők közös produkcióval tisztelegtek Kóbor János emléke előtt. Az Omega együttes énekese decemberben hunyt el.

A Dal 2022 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Király Viktor, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2022 honlapján - https://mediaklikk.hu/adal2022/ -, valamint a műsor Facebook-, Instagram- és TikTok oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben. "
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ