Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierjét tartják pénteken Ankarában
Dátum: 2022. március 30., szerda, 15:49

Gül Baba életét bemutató szimfonikus költemény világpremierjét tartják pénteken Ankarában magyar művészek közreműködésével. Héja Domonkos karmester a világ egyik legrégebbi szimfonikus zenekarát, a török Elnöki Szimfonikus Zenekart vezényli a koncerten, amelyen vendégművészként Balog József zongorista is fellép.

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy hidat képezzen a török és a magyar nép között, elősegítve a két ország közti kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok, tudományos együttműködések fejlődését, ennek szellemében most a névadójáról szóló különleges szimfonikus költeményt viszi közönség elé a szervezet a zenekar ankarai hangversenytermében - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az alapítvány küldetése, hogy hozzájáruljon a két nemzet történelméhez, kultúrájához és társadalmi életéhez azzal, hogy élő kulturális és művészeti helyszínné teszi Gül Baba síremlékét, amely Törökország és Magyarország közös történelmének szimbóluma.

A szervezet tevékenységének újabb mérföldköve, hogy a török közönség első alkalommal hallhatja az Ilyas Mirzayev által komponált Gül Baba szimfonikus költeményt. Az április elsejei, ankarai világpremiert a tervek szerint magyarországi bemutató is követi, ugyancsak világhírű előadók részvételével.

A művészeti produkció a szervezők reményei szerint tovább erősíti a két ország között meglévő kulturális, tudományos és idegenforgalmi köteléket.

A közleményben Adnan Polatot, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány vezetőjét idézik, aki rámutatott: Törökország és Magyarország két olyan baráti ország, amelyek régi gyökerekkel, közös történelemmel és kultúrával bírnak, és évszázadok óta nem is távolodtak el egymástól. "Az erős történelmi köteléket tükrözi, hogy a két országban bárhol járva a közös múltra utaló műtárgyak nyomaira bukkanhatunk" - mondta.

Mint kiemelte, Gül Baba hagyatéka és a sohasem látott mértékű felújítási munkával megnyílt Gül Baba Türbéje a két legfontosabb tényező, amely Törökország és Magyarország kapcsolatát, valamint a kulturális és kereskedelmi együttműködést támogatja. "Ezt a kiváló együttműködést megkoronázza a Gül Baba szimfonikus költemény világpremierje" - hangsúlyozta.

Hozzátette: ezzel szeretnék még jobban előmozdítani, hogy ez a szellemi örökség minél több emberhez eljusson, és hogy ezt a szétszakíthatatlan kulturális köteléket még jobban megerősítsék világhírű karmestereken és zenekarokon keresztül Törökországban és Magyarországon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Soha a szobrot nem fogja az oltáron imádni az, aki fatörzs korában ismerte a kertben. "
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ