Százharmincketten jelentkeztek a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre
Dátum: 2022. április 29., péntek, 13:57

Százharminckét fiatal, köztük 15 magyar énekes jelentkezett a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére.

A versenyre a világ 38 országából érkezett pályázat Észak- és Dél-Amerikától a Távol-Keletig, valamint Új-Zélandig. A jelentkezők között 60 férfi és 72 női énekes van - közölte a Zeneakadémia csütörtökön az MTI-vel.

A jelentkezők között idén is a szopránok vannak a legtöbben, 58-an, és újra van 4 kontratenor is a pályázók között. Tizenkilencen már korábban is próbálkoztak, közülük ketten már harmadszor.

Legtöbben, 25-en a Koreai Köztársaságból jelentkeztek, de érkezett 6 pályázat az Egyesült Államokból, három Brazíliából, egy-egy Kanadából, Mexikóból és Új-Zélandról is. A magyar versenyzők 15-en vannak.

Az orosz-ukrán háború miatt idén megtört a hagyomány, miszerint sok jelentkező érkezik e két országból. Orosz és ukrán állampolgárok ugyan pályáztak, ám mindössze 16-an, és többségük külföldön él, jelentkezését is onnan töltötte fel.

Mint írják, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a WFIMC (a Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetsége) tagjaként egyetértéssel fogadta a szervezet hivatalos nyilatkozatát, amely szerint "(.) a WFIMC felelőssége megakadályozni, hogy a fiatal zenészeket eszközként használják fel bármilyen politikai vagy ideológiai célokra. Ezt szem előtt tartva nyomatékosan kérjük tagszervezeteinket, hogy ne diszkrimináljanak senkit, és ne zárjanak el a versenyeiktől egyetlen fiatal és tehetséges művészt sem. (.)"

A Marton Éva professzor asszony vezetésével felálló előzsűri a következő hetekben dönti el, kik jutnak a szeptember 4. és 11. között megvalósuló élő fordulókba. A döntés eredményét 2022. május 20-ig teszik közzé a verseny honlapján, a martoncompetition.hu-n, és e-mailben értesítik a versenyzőket is.

A kétévenként megrendezett énekverseny előző, negyedik megmérettetését a pandémia miatt nem 2020-ban, hanem tavaly tartotta a Zeneakadémia.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
Aforizmák
„ A világ nagy emberei általában nem voltak nagy tudósok, a nagy tudósok pedig nem voltak nagy emberek."
Holmes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ