Három koncertet adnak a győri filharmonikusok a fertőrákosi barlangszínházban
Dátum: 2022. május 12., csütörtök, 16:37

Három koncertet ad a Győri Filharmonikus Zenekar a fertőrákosi barlangszínházban nyáron, a Kékfrankos koncertsorozat részeként - jelentette be a zenekar és a barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. vezetése csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban.

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a zenekar egyfajta regionális szerepet tölt be, hiszen nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Sopronban, Mosonmagyaróváron, Tatabányán, Veszprémben és Dunaszerdahelyen (Dunajská Stredais) is van hangversenysorozatuk.

A fertőrákosi barlangszínházban elsősorban laza és könnyű darabokat mutatnak be a közönségnek - emelte ki.

A programot részletezve ismertette, hogy az első fellépésük június 19-én lesz The music of James Bond címmel, amelyen a filmsorozat legkedveltebb dallamai kapnak szimfonikus hangszerelést.

Azon az estén a zenekar mögötti vásznon a James Bond-filmek ismert jeleneteit vetítik ki.

Az estet Alex Johansson vezényli.

Július 8-án a SopronDrum zenei fesztiválon Salute, SopronDrum! címmel lépnek fel, a koncerten olyan dallamokat szólaltat meg a zenekar, amelyekben az ütőshangszerek hangsúlyos szerepet kapnak.

Elhangzik Kodály Zoltán Háry-szvitje és Gershwin Kék rapszódiája is.

Zongorán közreműködik Várallyai Kinga, a zenekart pedig Kóczán Péter, a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője vezényli.

A harmadik koncertet augusztus 20-án adják, amelyen Péter Bence zongoravirtuózzal lépnek fel.

Fűke Géza ismertetése szerint hangolódva a Páneuróai Piknik eseményeire, Péter Bence a koncerten sajátos hangzásvilágával és játékával korlátokat bont le a zenei műfajok között.

Ragány Misa, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar mintegy tíz éve ad rendszeresen koncerteket Sopronban, a barlangszínházban pedig öt éve.

Simon István, Sopron alpolgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a koronavírus-járvány után már sokan várnak arra, hogy ismét kulturális eseményeken vehessenek részt.

A győri filharmonikusok legközelebb május 17-én ad koncertet Sopronban, akkor a Szent Mihály-templomban a Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát adják elő Rajna Martin vezényletével.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ A férfi mindig egyidős a nővel, akit szeret."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ