Tizenötödik születésnapját ünnepli a Sárik Péter Trió
Dátum: 2022. agusztus 5., péntek, 6:47

Tizenötödik születésnapját ünnepli a Sárik Péter Trió, a szeptember 8-i koncerten neves vendégművészek társaságában állnak színpadra Budapesten, a MOM Kultban.

A trió tagjai, Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (nagybőgő) és Gálfi Attila (dob) mellett a születésnapi koncerten Illényi Katica, Szőke Nikoletta, Falusi Mariann, Berki Tamás, Luiza Zan és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus is fellép.

Sárik Péter az MTI-nek felidézte, hogy az elmúlt másfél évtizedben egyebek mellett teltházas koncerteket adtak, külföldi sikereket értek el, zsúfolásig megtöltötték a Zeneakadémiát és számos díjat kaptak.  

Fennállásuk alatt játszottak már gyerekeknek dzsesszmesét, felnőtteknek saját kompozíciókat, dzsesszkívánságműsort magyar és világslágerekkel, Beethovent, Bartókot és más klasszikus szerzőket, valamint műalkotások zenei illusztrációit is elkészítették. Adtak ismeretterjesztő koncerteket és számtalan fantasztikus művésszel léptek fel együtt, akik közül a MOM Kultban a számukra legfontosabbakat látják vendégül - tette hozzá az együttes vezetője.

Tizenöt év alatt a zenekar Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszformációjává vált, sikerük titkát Sárik Péter abban látja, hogy koncertjeik mindig közönségbarát előadások, teli humorral, játékkal és örömmel. Emellett mindhárman rendkívül nyitott, sokoldalú zenészek, előadásaik hangulata sokszor inkább a pop- vagy rockkoncertekhez hasonlít még akkor is, ha a legnevesebb hangversenytermekben játszanak a világ bármely részén.

Ez várható a 15. születésnapi koncerten is, ahol az elmúlt másfél évtized legsikeresebb műsoraiból válogatnak.

Sárik Péter elmondta, hogy a jubileumi évben új CD-vel is jelentkezett a trió: júliusban jelent meg a Bartók X Live című lemezük, mely a 2020-as Get Closer Fesztiválon adott koncertjük anyagát tartalmazza. Ez a korong a 2018-ban megjelent és Fonogram-díjat kapott Bartók-lemezük koncertváltozata.

"A Sárik Péter Trió számára mindig is nagyon fontos volt a közönség, a koncertjeinken bevonjuk a hallgatókat a műsorba. Minden tudásunkkal azon vagyunk, hogy az olyan nehezen befogadható zenéket is, mint Bartók, minden jelenlévő számára élvezhetően adjuk elő. A 2020-as Get Closer Fesztiválon adott koncertünk is nagyszerű hangulatban telt, így különleges öröm számunkra, hogy most megjelent CD-n, hisz bármennyire is jól szól egy hangstúdióban készített felvétel, azt az atmoszférát, ami egy élő koncerten tapasztalható, semmi nem tudja utolérni"- fogalmazott Sárik Péter.

A Bartók műveinek feldolgozásait tartalmazó műsort a kétszeres Fonogram-díjas trió a Zeneakadémia Nagytermében mutatta be, majd Magyarország és Európa számos színpada után - a magyar zene igazi nagyköveteként - Ázsia több országában is megnyerte a közönséget Bartóknak és a magyar kultúrának.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Senki sem azonos látszatainak összegével."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ