A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara is fellép az OrgonaPont sorozatban
Dátum: 2022. agusztus 18., csütörtök, 8:26

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus is fellép augusztusban Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben az OrgonaPont sorozatban.

Augusztus 25-én Budapesten, 26-án Szegeden, 27-én pedig Szatmárnémetiben a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével Mendelssohn-Bartholdy művei szólalnak meg - közölte a szervező Filharmónia Magyarország az MTI-vel.

Az esteken közreműködik Keszei Borbála szoprán, Balogh Eszter alt, Komáromi Márton tenor és Borka Ákos bariton.

Az Orgonák éjszakájával augusztus 6-án elindult OrgonaPont sorozatban fellépő Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara Vashegyi György karmester nevéhez fűződik. A kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését, egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét.

A Purcell Kórust Vashegyi György 1990-ben alapította a Dido and Aeneas című opera koncertszerű előadására, 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, amely nevét Monteverdi L Orfeójának első teljes hazai előadása után vette fel. A két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizenei specialistáivá váltak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ A regényírásnak három szabálya van. Sajnos senki sem tudja, mik azok."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ