Andrej Danyilov nyerte az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
Dátum: 2022. szeptember 13., kedd, 11:04

Andrej Danyilov orosz tenor kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén. A 20 ezer euróval járó második helyen Alekszej Kulagin orosz basszus végzett, a 10 ezer eurós harmadik díjat pedig Jeong Inho koreai basszus kapta.

A Zeneakadémia Nagytermében megtartott döntőn a versenyzők két fordulóban adtak elő egy-egy áriát a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséretével, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével, emellett minden énekes kisfilmen is bemutatkozott a nézőknek, akik a kiosztott szavazólapokon voksolhattak kedvencükre - tudatta az MTI-vel vasárnap a Zeneakadémia.

A megmérettetés különdíjainak nyerteseit a vasárnap esti, operaházi gálán hirdetik ki.

"Rendkívüli hangok döntője volt, csodákat hallhattunk" - idézi a közlemény Marton Éva fellépések utáni értékelését. A verseny alapítója arról is szólt, hogy "rendkívüli körülmények között vagyunk, egy háborúval a szomszédunkban, de ebben a megzavart világban egyensúlyt és harmóniát sikerült teremteni ezen a versenyen".

Andrej Danyilov a döntőben Offenbach Hoffmann meséi, illetve Richard Strauss A rózsalovag című operáiból énekelt egy-egy áriát. A 34 éves tenor a Szibériai Jogi, Közgazdasági és Menedzsment Egyetem Művészeti Intézetében operaénekesként diplomázott, eddigi pályafutása során többek között a moszkvai Kolobov Novaja Operaházban, a valenciai Palau de les Arts Reina Sofíában és a Cottbusi Állami Operaházban is fellépett, majd a berlini Deutsche Oper társulatának tagja lett, és több versenyen is díjakat nyert.

Alekszej Kulagin, a 20 ezer euró pénzjutalommal járó második díjat elnyerő orosz basszus a Jolánta című Csajkovszkij-operából és Verdi Ernanijából adott elő egy-egy részletet. Az 1994-ben született énekes, aki 2019-ben diplomázott a Szentpétervári Rimszkij-Korszakov Állami Konzervatóriumban és csatlakozott a moszkvai Bolsoj Színház Fiatal Művészek Programjához, ugyancsak rendelkezik már versenydíjakkal.

A 10 ezer eurós jutalommal járó harmadik díjat megszerző Jeong Inho Verdi Macbeth-jéből és A sevillai borbély című Rossini-operából adott elő áriákat. Az 1991-es születésű énekes 2017-ben szerzett alapdiplomát a Szöuli Nemzeti Egyetem Zeneművészeti Karán, jelenleg az intézmény Doktori Iskolájába jár és a Koreai Nemzeti Opera szakmai kurzusát végzi. Fellépett már a Bolsoj Színházban, a Grazi Operában, a Szöuli Művészeti Központban és különböző koncerteken, valamint több megmérettetésen is elismeréseket kapott.

A Zeneakadémia több mint 80 ezer euró összdíjazású, a magyar kormány és a Mol Új Európa Alapítvány támogatásával megrendezett ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye ötven résztvevővel kezdődött el hétfőn.

A zsűriben Marton Éva elnökölt, mellette a nemzetközi operaélet fontos szereplői foglaltak helyet: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera House casting directora; Anatoli Goussev operaénekes, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Vittorio Terranova operaénekes és tanár; Dmitrij Vdovin operaénekes, a Bolsoj Színház Fiatal Művészek Programjának alapító művészeti vezetője, a világ számos neves operastúdiójának vendégtanára, illetve magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ A paptól elvárják, hogy két lábon járó vasárnap legyen."
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ