Erdélyben turnézik a Kaláka
Dátum: 2022. október 3., hétfő, 9:22

Erdélyben turnézik jövő héten a Kaláka. A kétszeres Kossuth-díjas együttes Három székláb című, gyerekeknek szóló műsorát adja elő.

A Kaláka a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és Böjte Csaba meghívásának tesz eleget. Október 3-án Déván, 4-én Kovásznán, 5-én Csíkszeredán, 6-án Gyergyószárhegyen, 7-én pedig Székelyhídon lépnek fel - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Mint írták, a műsor a Kaláka legkedveltebb gyerekdarabjaiból áll, felhangzanak többek között a Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok A pelikán, a Nálatok laknak-e állatok?, az Ukulele, Az én szívemben boldogok a tárgyak, a Bőrönd Ödön és a Madáretető című lemezről.

A zenekar az elmúlt hétvégén érkezett haza Törökországból, ahol két helyszínen, az isztambuli Atatürk Kulturális Központban, valamint a rodostói Rákóczi-házban adott koncertet.

A Kaláka 1969-es megalakulása óta, több mint ötven éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. Írtak zenét József Attila, Ady Endre, Kiss Anna és Kosztolányi Dezső verseire is.

A kétszeres Kossuth-díjas együttesben, amely eddig több mint harminc lemezt készített, Gryllus Dániel (fúvós hangszerek, citera, ének), Gryllus Vilmos (cselló, gitár, ének), Radványi Balázs (mandolin, gitár, ukulele, brácsa, ének) és Becze Gábor (bőgő, ének) szerepel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ