Zenét kedvelő, felvidéki német eredetű családból származott, mozdonyszerelő apja kikapcsolódásként harsonázott és hegedült. Gyermekéveit a kispesti Wekerle-telepen töltötte, később a kőbányai MÁVAG-kolóniára költöztek. Hatévesen lépett fel először hegedűsként zenekari kísérettel, jutalmul az egyik idős nézőtől az első világháború végén már csodaszámba menő kockacukrot kapott. Az együttes zenélés örömét korán felfedezte, tizenkét évesen már a MÁVAG mozdonygyár zenekarában játszott, s még iskolai évei alatt megalapította első vonósnégyesét. Zenei tanulmányait a Nemzeti Zenedében (a mai Bartók Béla Konzervatórium) és a Zeneakadémián folytatta, szavai szerint tanárai közül Lajtha Lászlótól tanulta a legtöbbet. Jelentkezett az 1. Honvéd gyalogezred Fricsay Richárd által vezetett zenekarába is, ahol 15 éves korától négy éven át játszott.

Első fizetését a némafilm-korszak idején, mozizenészként kereste meg, majd hivatásos zenekarokban játszott második hegedűszólamot. Az 1930-as évek közepétől szalonzenét játszott Argentínában, majd egy török szimfonikus együttesben muzsikált, hazatérése után a Budapesti Hangversenyzenekar első hegedűse lett. A második világháború idején az utolsó pillanatban szállították le a Don-kanyarba induló vonatról, mert a Honvéd Zenekarba vezényelték át.

A második világháború után alapító tagja, majd koncertmestere lett a Rádiózenekarnak, 1946-tól több mint három évtizeden át a Székesfővárosi Zenekar jogutódja, az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere volt.

1946-ban alapította meg a zenekar szólamvezetőiből vonósnégyesét, amelynek nevét két évvel később, a budapesti nemzetközi Bartók-verseny megnyerése nyomán világszerte megismerték. Az 1958-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Tátrai-vonósnégyes a múlt század második felének nemzetközi viszonylatban is egyik legjelentősebb kamaraegyüttese lett. Több mint kétezer koncertet adtak, repertoárjukon szinte a teljes kvartett zeneirodalom, 360 mű szerepelt, számos mű ősbemutatója fűződik nevükhöz, művészetüket 150 lemez őrzi. Utolsó koncertjüket Pannonhalmán adták, 1994 januárjában.

A hegedűművész 1957-ben hozta létre a három évtizedig működő Magyar Kamarazenekart az ÁHZ tagjaiból. Weiner Leó 1928-as próbálkozása után ez volt az első karmester nélkül működő zenekar, amelyet Tátrai az első pulttól irányított. A debütáló koncerten szinte példátlan módon minden szám után ráadást kellett játszaniuk, s ez lett az első zenekar, amelyet a háború után meghívtak a Salzburgi Ünnepi Játékokra.

Tátrai Vilmos az állandó tanulást és a tudatosságot tartotta a legfontosabbnak, az volt a véleménye, hogy muzsikálni csak hideg fejjel és meleg szívvel lehet. A hegedülést "szent rabszolgaságnak" tartotta, az élő koncert varázsát pótolhatatlannak nevezte. Egyik példaképe Yehudi Menuhin volt, jó barátságot ápolt David Ojsztrahhal is.

Legjobban az általa legnagyobb zseninek tartott Mozart, valamint Haydn és Beethoven műveit kedvelte, közel állt hozzá Debussy művészete is, a nagy barokk és klasszikusok mellett a kortárs zeneszerzők műveit is repertoáron tartotta zenekaraival. Azt vallotta: egy ország zenei kultúráját nem a szólisták határozzák meg, hanem a zenekarok. Nevéhez mintegy kétszáz hanglemezfelvétel, hatvannál több magyar mű ősbemutatója, számos külföldi zenedarab első előadása, valamint kottapublikációk és tanulmányok közzététele fűződik.

Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el, megkapta a Kossuth-díjat (1958), az érdemes művész (1966) és a kiváló művész (1970) címet, a Liszt Ferenc-díjat (1952, 1972), a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat (1985), a Musica Omnium nagydíjat (1993), a Ferencsik-gyűrűt (1992), a magyar zenekultúráért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (1992). 1999-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett.

1965-től 1998-ig tanított a Zeneművészeti Főiskolán, a zenétől élete végéig nem szakadt el. Még a nyolcvanon túl is tanított a Törökbálinti Zeneiskolában, utoljára 1999. február 2-án bekövetkezett halála előtt két héttel, 87 éves korában lépett fel. Halálának első évfordulóján egykori lakóhelyén, a XIII. kerületi Raoul Wallenberg utca 4. számú épületen emléktáblát avattak tiszteletére. Születésének 110. évfordulója, a Tátrai-vonósnégyes 75. és a Magyar Kamarazenekar megalakulásának 65. évfordulója alkalmából emlékkoncertet tartanak Budapesten.

(MTI)