Csiszár Aladár prímásra emlékeznek a Fonóban
Dátum: 2022. október 25., kedd, 9:11

A Magos zenekar lemezbemutató koncertjével, táncházzal, kurzusokkal és egyéb programokkal emlékezik Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímásra a Fonó a Prímások nyomán sorozat első, szombati kiadásával.

A Prímások nyomán elnevezésű program olyan zenészegyéniségeknek állít emléket, akiknek zenei hagyatéka, játékmódja fontos táptalaja immár több generáció revival zenészeinek, zenekarainak.

A sorozat első alkalma a nemrégiben elhunyt magyarpéterlaki prímást, Csiszár Aladárt mutatja be. A néprajzi előadással, pódiumbeszélgetéssel gazdagított egész napos programban helyet kap a Magos zenekar legújabb, Ahol az ökör is bort iszik - Magyarpéterlaki népzene című lemezének bemutató koncertje is, amelyet táncházi mulatság követ - tájékoztatta a Fonó hétfőn az MTI-t.

Mint közleményük felidézi, a februárban elhunyt Csiszár Aladár nemcsak a Maros mente, hanem talán egész Erdély egyik legnagyszerűbb hegedűse volt. Az első róla készült felvétel a Gyimesben született 1965-ben, később a magyarországi táncházak, táborok rendszeresen meghívott adatközlő zenésze lett, 1999-től a jobbágytelki Marosszéki Népzene és Néptánctábor hegedűtanára.

Mind a fiatalabb népi hegedűsök, mind a szakmailag már elismert népzenészek mesterüknek és példaképüknek tekintették; olyan muzsikusegyéniség volt, akit nemcsak falujában ismertek el, de európai és amerikai turnéi után az egész világon. Több műsoros lemezen hallható játéka. Az Ökrös együttessel 2001-ben Észak-Amerikába is eljutott, ahol a helyi magyar közösségeket is elkápráztatta játékával. A Népművészet Mestere díjat 2014-ben kapta meg - emlékezik Csiszár Aladárra a közlemény.

Új lemezével a Magos zenekar a Felső-Maros menti Magyarpéterlaka gazdag dallamkincsét szeretné bemutatni, emléket állítva ezzel Csiszár Aladárnak és a híres magyarpéterlaki zenészeknek. A Magos tagjai a személyes élmények, valamint a gazdag zenei gyűjtések segítségével igyekeznek minél hitelesebb képet adni a helyi magyar, román és cigány népzene páratlanságáról - közölte a Fonó.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Ellenségeinken mérhetjük fel, milyen magasan állunk."
Capus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ