Kiemelkedő szólisták lépnek fel az Anima Musicae Kamarazenekar új évadában
Dátum: 2022. november 21., hétfő, 16:49

Kiemelkedő szólisták lépnek fel az Anima Musicae Kamarazenekar új évadában: a három koncertből álló Grandioso című sorozatban Giovanni Guzzóval vasárnap a Zeneakadémián találkozhat a közönség, a Magyarországon először játszó Sebastian Bohren és Tedi Papavrami játékát pedig tavasszal hallhatják az érdeklődők - közölte a zenekar hétfőn az MTI-vel.

A zene lelkéről elnevezett kamarazenekar az új évadban is világhírű művészeket lát vendégül, akik szólistaként, koncertmesterként vagy éppen karmesterként lesznek jelen a Zeneakadémia Nagytermében. Az együttes Grandioso bérletének főszereplői a komolyzenei élet igazi éllovasai - olvasható a közleményben.

Mint írják, a sorozat első koncertjét vasárnap hallhatják az érdeklődők a Zeneakadémia Nagytermében, ahol a venezuelai születésű, jelenleg a Camerata Salzburg koncertmestereként tevékenykedő Giovanni Guzzóval lép színpadra az együttes.

A tájékoztatás szerint a művész fiatal kora ellenére a világ legrangosabb zenekaraival lépett már fel, olyan kiválóságokkal dolgozott, mint Joshua Bell, Martha Argerich, Maxim Vengerov, valamint Takács-Nagy Gábor. Tanulmányai befejeztével az intézmény történetének legfiatalabb oktatója lett a londoni Royal Academy of Music-on, jelenleg pedig a grazi Hochschule für Musik professzora. Páratlan játékát egy 1751-ben készült Gagliano hegedűn élvezheti a közönség.

A különböző díjakkal kitüntetett, a világ legjelentősebb koncerttermeiben fellépő művészt először 2015-ben hallhatták az Anima Musicae Kamarazenekar élén az Óbudai Társaskörben, akkor szólistaként és koncertmesterként is debütált. Később az együttműködést folytatva 2018-ban, a zenekar Világsztárok sorozatán is fellépett a hegedűművész - írják.

A Grandioso bérlet első hangversenyének egyik különlegessége, hogy a klasszikus művekből álló koncerten Giovanni Guzzo ezúttal karmesterként is bemutatkozik. Joseph Haydn A lakatlan sziget című nyitánya és Beethoven IV. Szimfóniája között pedig Mozart A-dúr Hegedűversenyét hallhatják az érdeklődők Giovanni Guzzo szólójával.

A közlemény felidézi, hogy a Grandioso bérlet későbbi koncertjein, március 2-án a fiatal svájci hegedűművészt, Sebastian Bohrent hallhatja a közönség, míg április 22-én pedig az egyik legsokoldalúbb szólistát, Tedi Papavramit látja vendégül az együttes.

Az Anima Musicae Kamarazenekar további két bérlete, az Animato és a Capriccioso sorozatok egyaránt kiemelkedő szólistákat, zenei különlegességeket tartogatnak az érdeklődőknek. A kamarazenekar anyagi helyzete és jövője nagyban függ a bérleteladásoktól, ezért a zenei formáció arra kéri a közönségét, hogy ha tehetik, minél előbb vásárolják meg bérleteiket, ezzel is támogatva az Anima Musicae munkáját - emlékeztet a közlemény.

Bővebb információk a www.animamusicae.hu weboldalon található - áll az összegzésben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ A tizedik Múzsa, aki most kormányoz: a sajtó."
Trollope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ