Petőfi Sándorra, Lajtha Lászlóra és Kacsóh Pongrácra emlékeznek a Szent István Filharmonikusok a Müpában
Dátum: 2023. január 18., szerda, 11:18

A Szent István Filharmonikusok 2022/23-as évadának kiemelt eseménye a Gaudeamus című bérlet harmadik nagykoncertje, amelyet január 29-én rendeznek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, az emlékkoncerten Petőfi Sándor 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulóját ünneplik, és megemlékeznek Lajtha Lászlóról is.

A szervezők MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a koncerten közreműködik Záborszky Kálmán, Hirtling István, Fekete Attila, Berecz Mihály, a Szent István Király Oratóriumkórus és a Szent István Filharmonikusok.

A közlemény felidézi, hogy a koncerten Lajtha Lászlóra - születésének 2022-ben a 130., míg halálának 2023-ban a 60. évfordulója alkalmából - Mise a szorongattatás napjaiban című művével emlékeznek. A program második részében Mozart K. 503-as C-dúr zongoraversenyét Berecz Mihály szólaltatja meg.

Mint írják, Berecz Mihály a fiatal magyar zongorista generációjának egyik legkiemelkedőbb egyénisége. A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban megkezdett tanulmányait Londonban, a Royal Academy of Music zongoraművész szakán folytatta. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene tanszékének oktatója. Záborszky Kálmán karmester az első között volt, aki rendkívüli képességeire felfigyelt.

Mint felidézik, Záborszky Kálmán huszonöt évig vezette a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Páratlan zenekari műhelyt épített ki itt, amely zenészek nemzedékeit inspirálta. 1988 óta a Szent István Filharmonikusok vezető karmestere, de karnagya a Szent István Király Oratóriumkórusnak is. Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - olvasható a közleményben.

A tájékoztató szerint Záborszky Kálmán volt az, aki 1989-ban újra felfedezte, bemutatta és lemezre rögzítette Lajtha László miséjét.

Mint írják, a koncert hátralévő részében Petőfi emblematikus verseit Hirtling István színművész adja elő, majd Fekete Attila operaénekes tolmácsolásában hangzik el Kacsóh Pongrác két dala, Záborszky Kálmán vezényletével.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„Minden piszok, ami nincsen a maga helyén."
Max Planck
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ