Elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész
Dátum: 2023. február 23., csütörtök, 9:13

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 62. évében, szerda hajnalban elhunyt Kárászy Szilvia zongoraművész, Tahi Tóth László színművész özvegye - tájékoztatta az MTI-t a család szerdán.

Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét - olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.

Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt. 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.

2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.

Temetéséről a család később intézkedik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ