Mesterek és tanítványok állnak a Zeneakadémia őszi koncertévadának középpontjában
Dátum: 2023. május 16., kedd, 16:15

Neves fiatal előadók, az intézmény növendékei és művésztanárai kerülnek a középpontba a Zeneakadémia 2023-as őszi koncertévadában.

"Nagyobb mértékben támaszkodunk a Zeneakadémia fiatal tehetségeire, műhelyeire és művésztanáraira, vagyis arra a kreatív erőre, amely az intézmény meglévő adottsága" - idézte Csonka András programigazgatót az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.

A Zeneakadémia Koncertközpont vezetője kiemelte, hogy a jelentősen megemelkedett energia- és szolgáltatási költségek, az inflációs válság miatt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem idén is kevesebb forrást tud koncertek rendezésére fordítani. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a következő évben már lesz lehetőség több külföldi sztár meghívására és a megváltozott körülményekre is reflektáló, megújuló koncertkínálat összeállítására.

Három sorozat fogja össze az előadóművészi karrierjük elején álló zenészek műsorát: a legfiatalabb, még zeneakadémiai tanulmányaikat folytató hallgatók kapnak lehetőséget A tehetség kötelez koncertjein. Fellép Sztathatosz Sebestyén, Szokolay Ádám és Dolfin Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból 2021-ben alakult Era Nova Kamarazenekar Kemény Péter vezényletével, továbbá Fóris Zsófia, Forgó Boglárka és Lescsinszky Áron, valamint Fafúvós kamarazene címmel az egyetem növendékeiből alakult Ötöshangzat és a Crosswind Quintet.

A már végzett, de még fiatal zenészek fóruma az Y Generáció sorozat, amelyben a Trio Energico (Ilosfai Csenge, Mády-Szabó Eszter és Vida Mónika Ruth), a Duo Domo (Hartmann Domonkos és Csabay Domonkos), valamint Langer Ágnes, Karasszon Eszter és Szalai Éva triója ad koncertet. A Versenygyőztesek sorozatban az elmúlt időszak hazai és külföldi versenyeinek díjazottjai lépnek fel, így a 4. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny különdíjasa, Germán Enrique Alcántara argentin bariton, a Wieniawski Nemzetközi Hegedűverseny győztese, Maeda Hina, valamint a tavalyi Marton-verseny különdíjasa, a cseh Jolana Slavikova.

Önálló sorozatot kapott a Korossy Kvartett és Magyar Valentin zongoraművész Négy plusz egy címmel. A Zeneakadémia Solti-termi zongoraestjei, A fekete-fehér színei is részben a fiatal előadókról szólnak, de Balogh Ádám, Ránki Fülöp és Villányi Dániel mellett két zenészlegenda is helyet kapott a sorozatban: a Latin Grammy-díjas Sonia Rubinsky és Prunyi Ilona, aki az egyetem oktatója.

A zenekar mesterei című összeállításban a növendékekből álló és Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara négy koncerten, neves karmesterek és szólisták közreműködésével lép fel. Köztük lesz Takács Nagy Gábor és Giovanni Guzzo, Baráti Kristóf és Farkas Gábor, Keller András és Berecz Mihály. A zenekar tagjaiból összeállított fúvós formáció Jeroen Bearwerts belga és Boldoczki Gábor magyar trombitaművész közreműködésével ad koncertet.

A mestertanárok közül a Kamarazene karnyújtásnyira sorozatban mások mellett Csáki András gitárművész, Varga Oszkár hegedűművész és Razvaljaeva Anasztázia hárfaművész, valamint Kokas Dóra csellóművész szerepel.

Ismét sorozattal várja a koncertlátogatókat a Nemes László Norbert által vezetett Új Liszt Ferenc Kamarakórus, a Zeneakadémia rezidens kórusa Otthon a Zeneakadémián címmel. Az Itt és most kortárs zenei szériában az Amadinda Percussion Project következő koncertje, a Trió Passacaglia (Rajk Judit, Kéringer László és Zétényi Tamás) estje, valamint a nyolcvan éve született és 2019-ben elhunyt Jeney Zoltán emléke előtt tisztelgő hangverseny kapott helyet.

Az Orgona a központban sorozat részeként David Titterington, illetve Pétery Dóra és az A:N:S Chorus lép fel. A Jazz itt! sorozatban a László Attila hetvenedik születésnapja alkalmából szervezett koncerten az ünnepelt különböző formációiban ismert dzsesszmuzsikusok, köztük Oláh Tzumo Árpád, Szőke Nikoletta, Oláh Kálmán, Fekete-Kovács Kornél társaságában ad szerzői estet, míg december 28-án ismét a Jazzation várja a közönséget.

Október végén Kelemen Barnabás hegedűművész, a Zeneakadémia docense vezényletével hat rangos európai társintézményből érkező diákok játsszák zeneakadémistákkal együtt Bartók, Mozart és Csajkovszkij egy-egy művét, az Erasmus-programban három-három hallgató érkezik Bécs, Párizs, Helsinki, Hága, Barcelona, Oslo egyetemeiről, és vesz részt intenzív workshopon a budapesti egyetem növendékeivel. A Liszt-kukacok Akadémiájának témája most a tánc lesz, Mona Dániel a legfiatalabb közönséget vezeti végig különböző korok klasszikus tánczenéin.

Kiemelkedő esemény a Zeneakadémia szervezésében szeptember 2. és 10. között zajló, idén hegedűművészeknek meghirdetett Bartók Világverseny, amelynek újabb hatéves ciklusa kezdődik. A döntőben és a gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre Kovács János vezényletével.

A közlemény szerint az őszi koncertekre már megkezdődött a jegyértékesítés, és továbbra is elérhetők a sorozatfüggetlen kedvezmények. Két különböző koncertre szóló jegyek egyidejű vásárlása esetén 10 százalék, három különböző eseményre 15 százalék, négy vagy több különböző hangversenyre 20 százalék engedmény jár a vásárlás végösszegéből. A Zeneakadémia Extra szolgáltatásra regisztráltak ezeken felül további 5 százalék kedvezményben részesülnek.

A sorozatokról bővebb információ és a jegyvásárlás a koncert.zeneakademia.hu portálon érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„Másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak."
Stanislaw Jerzy Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ