Június 4-től indul a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny
Dátum: 2023. május 30., kedd, 16:19

Csaknem hatvan fiatal hegedűművész részvételével rendezik meg a XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt június 4. és 11. között Mosonmagyaróváron, a Flesch Központban.

Az öt évente megrendezett zenei verseny idén névadója, Flesch Károly hegedűművész és pedagógus születésének 150. évfordulója előtt is tiszteleg - közölték az MTI-vel a szervezők.

Tájékoztatásuk szerint a február 1-jei határidőig rekordközeli nevezés érkezett be, nemcsak Európából, hanem európai tanulmányaikat végző vagy már legalább két éve itt élő távol-keleti, amerikai és ausztrál fiatalok részéről is. Így 25 ország fiataljai mérhetik össze tudásukat a 9500 euró összdíjazásért.

A Fejes Józsefné Zenei Alapítvány és Mosonmagyaróvár önkormányzata által meghirdetett hegedűversenyt élőben és ingyenesen lehet követni a Flesch Központban, a gálahangverseny azonban regisztrációhoz kötött.

A június 4-i nyitókoncerten Haydn-, Mozart- és Britten-művek csendülnek fel a Győri Egyetemi Zenekar tolmácsolásában, Julia Turnovsky közreműködésével; vezényel Ménesi Gergely.

Az elődöntő programja június 7-ig tart, másnap a középdöntősöket hallgathatja meg a közönség. A június 9-i versenyszüneti napon a résztvevők ellátogatnak Flesch Károly síremlékéhez az izraelita temetőbe, majd szülőházához, utána pedig a zsűri által vezetett mesterkurzusokon, tematikus előadáson vehetnek részt.

Június 10-én következik a döntő a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével, majd 11-én nagyszabású gálaműsorral zárják az ünnepi évfordulót.

A zárókoncerten közreműködnek a verseny díjazottjai, akiket szintén a Savaria Szimfonikus Zenekar kísér majd. Az esten Kovács László vezényel, a koncertet élőben közvetíti a Bartók Rádió.

Mint a szervezők kiemelik, a hegedűverseny nemzetközi zsűrijében világhírű zenészek szerepelnek.

A grémium elnöke Ábrahám Márta hegedűművész, Bach-kutató, az Ábrahám Consort koncertmestere és művészeti vezetője, a Zeneakadémia tanára; mellette helyet kapott Szilvay Réka Finnországban élő hegedűművész, a Sibelius Akadémia hegedű tanszékének professzora; Hagai Saham izraeli hegedűművész; Kirill Troussov német hegedűművész, a Hong Kong International Young Musicians Competition elnöke és művészeti igazgatója; valamint Horváth Balázs zeneszerző, karmester, a Zeneakadémia adjunktusa, aki az idei versenyen kötelezően játszandó, kortárs darabot komponálta - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ