Meghirdette nyári-őszi programját a Magyar Zene Háza
Dátum: 2023. június 5., hétfő, 14:38

Már több mint egymillióan látogattak a 16 hónapja megnyílt Magyar Zene Házába (MZH), amely idén nyáron és ősszel is több száz programmal várja a közönséget.

A Zene Háza 2022 januárjában robbant be a hazai kulturális életbe, azóta több mint egymillióan látogattak el az intézménybe, a koncertprogramok többnyire teltházzal futnak, a zenepedagógiai foglalkozásokon több mint 350 osztály vett részt, a ház kiállításaira pedig már negyedmilliónál is többen voltak kíváncsiak - tekintett vissza az MZH csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Batta András ügyvezető igazgató.

Horn Márton intézményigazgató hozzátette: 2023 második féléve is számos kiemelkedő és izgalmas zenei programot tartogat.

Nyáron több mint 50, többnyire ingyenes családi program és fesztivál várja a látogatókat, a koncertteremben pedig fellép mások mellett Laurie Anderson, Lakatos Mónika, Mansur Brown és Alfa Mist, emellett beszélgetős esten lehet találkozni a magyar popzene olyan meghatározó alakjaival, mint Bródy János vagy Szörényi Levente.

Horn Márton elmondása szerint 2023 végéig tart nyitva a Zene Házában a magyar popkultúra történetét bemutató, nagy sikerű időszaki kiállítás, ennek helyére Londonból terveznek majd elhozni egy utazó tárlatot.

Halmos András, az MZH koncertprogram csoportvezetője hozzátette: nyáron a nagyrészt ingyenes szabadtéri koncerteké a főszerep.

Az egyedi formációk és műfajhatárokat feszegető események mellett számos jól ismert, illetve feltörekvő zenész kap lehetőséget, sőt a kínálatban filmvetítések, DJ-szettek és ingyenes családi programok is helyet kapnak.

A Szigettel együttműködésben fellép például a német Lakvar, a kubai Jorge Luis Pacheco, a malawi Madalitso Band és a réunioni-francia Ti kaniki is.

Több nyári fesztivállal is készül a Zene Háza: szombaton és vasárnap a berlini elektronikus zenei élet sztárjai mutatkoznak be, július 15-16-án a Távoli Kultúrák Fesztiválja keretében Dél-Amerika zenéje kerül a középpontba, június 16-18. között pedig negyedik alkalommal rendezik meg a Város a Házban sorozatot, ez alkalommal Székesfehérvár zenei életét bemutatva.

Az őszi idényről szólva Halmos András kiemelte többek között a Grand Mexican Warlock lemezbemutatóját, és Kollár-Klemencz László, Bérczesi Róbert, valamint a Vad Fruttik fellépéseit, a Hip-Hop 50! eseményen pedig egy hazai supergroup (többek között a Slow Village, Lil Frakk, Saiid, Co Lee) tiszteleg a műfaj ötvenéves jubileuma előtt.

Szintén ősszel érkezik a Sodade című dalt ismertté tevő, angolai Bonga és a Voices of Yemen, fellép két fiatal brit souljazzhiphop-sztár, a gitáros Mansur Brown és a zongorista Alfa Mist, míg Bereményi Géza és Másik János közös estje a Cseh Tamás-életmű előtt is tiszteleg.

Salamon Soma népzenei programszerkesztő elmondása szerint ősbemutatót is tartogat a Misék az Andokból est, Lakatos Mónika zenei kíséret nélkül ad szólókoncertet cigány tradicionális dalokból, Rendek között, vonók mögött címmel pedig egy fiatal erdélyi "szupercsapat" áll össze egy gálakoncertre.

Szálka Zsuzsanna igazgatóhelyettes a klasszikus zenei programokról szólva többek között Gwendolyn Masin holland-ír hegedűművész kelet-európai zenei utazásra invitáló koncertjére hívta fel a figyelmet.

A Forte Társulat a Petőfi200 emlékév keretében A helység kalapácsa című eposzparódia kortárs zenei és színházi feldolgozását mutatja be, Balogh Máté Fehér Renátó és a Pax et Bonum Kamarakórus közreműködésével ad szerzői estet, Boldoczki Gábor, Fenyő László és Dinyés Soma triója pedig barokk zenei műsorral lép fel.

Szálka Zsuzsanna igazgatóhelyettes kitért az intézményközi együttműködésekre is. Szeptemberben például a MOME-val közösen rendezik meg a 2. Intermezzo Fesztivált, melynek programjait az MZH támogatásával az egyetem hallgatói szervezik.

Mint hozzátette, a Hangdóm izgalmas kísérleti pontja lesz a Zeneakadémia elektronikus zenei és médiaművészek szakirány hallgatóinak, de a berlini művészeti egyetem, az UDK hangművészeti tanszéke is tervez ide gyakorlati képzést.

A Ligeti 100 programsorozat részeként a bécsi Universität für Musikkal és a római képzőművészeti egyetemmel is folynak együttműködések, míg a Pécsi Tudományegyetem Elektronikus Zenei és Média Tanszék hallgatói kültéri installációt készítenek a Városligetbe.

Severinhaus Artemisz zenepedagógiai csoportvezető elmondása szerint a Zene Háza ősszel rendezi meg első showcase fesztiválját. A rendezvény közös helyszínt teremt a zeneipar képviselőinek és a zeneszeretőknek, hogy megismerhessék a zeneközvetítés legfrissebb és legérdekesebb hazai és nemzetközi trendjeit, de a tehetségkutató célja az is, hogy új ismeretterjesztő és élménypedagógiai produkciók jöjjenek létre - közölte.

A Zene Háza előcsarnoka időről időre helyet ad kortárs művészeti installációknak, kiállításoknak. A KFT Üzenet a liftből / A fodrász című, 1983-as albumát játssza el június 10-én; a koncerthez kapcsolódva csütörtökön két hétig látható, fotókat, videókat, színpadi jelmezeket felvonultató kiállítás nyílt a ház fogadóterében.

A Zene Háza programjaiba betekintést adó videó a https://youtu.be/nzwbX4Q_ZAA linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Aforizmák
„ Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de légy óvatos azokkal, akik azt állítják, hogy meg is találták."
André Gide
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ