Különleges orgonakoncertekre várják az érdeklődőket Pécsen
Dátum: 2023. július 27., csütörtök, 22:08

Hollywoodi filmzenék, átdolgozott népdalok és jazzes improvizációk is hallhatók lesznek az Orgonák éjszakáján és az OrgonaPont sorozat hangversenyein Pécsen és környékén augusztusban.

A rendezvényeket szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. MTI-hez csütörtökön eljutatott közleményében ismertették: az Orgonák éjszakáján, augusztus 5-én Illényi Katica, Verbay Zsolt és Bundzik Steve közös orgonakoncertjén a klasszikusokon kívül több filmzene is felcsendül majd olyan világhíres szerzőktől, mint Ennio Morricone vagy John Williams.

Az elismert ének- és hegedűművész, a Liszt-díjas Illényi Katica a koncerten a temerin nevű elektronikus hangszert is megszólaltatja, míg a hollywoodi hangulatról a zenei motívumokhoz illeszkedő fényvetítéssel gondoskodnak.

Ugyancsak augusztus 5-én egy hűsítő séta is várja a felüdülésre vágyókat a pécsi Zsolnay Negyedben. Az érdeklődők Urbanics Tamás (orgona), Weisz Máté (orgona) és Milosákovics Hanna (fuvola) előadását hallgathatják meg, majd kora este a zene és a csillagászat találkozik a Zsolnay Negyed planetáriumában a művészek részvételével.

Augusztus 5-én Pécsen, Harkányban, Orfűn, Beremenden és Villányban ad koncertet Balatoni Sándor (orgona) és Balatoni-Schultz Jennyfer (szoprán) Táncol-dalol a Borgona címmel.

A pécsi bazilikában augusztus 11-én Belcanto címmel tartanak koncertet. Az olasz életérzést és szenvedélyt idéző OrgonaPont-hangversenyen a való életben is egy párt alkotó két vokalista, Laczák Boglárka (mezzoszoprán) és Bognár Szabolcs (bariton) mellett Silvio Celeghin zenél majd. Az esten felcsendül többek között Vivaldi, Mendelssohn és több Verdi-mű is.

Jazz hangulatú orgonakoncerttel is készül a Filharmónia Magyarország: Augusztus 18-án Szotyori Nagy Gábor (orgona) és Nagy Viktor (szaxofon) közös fellépésén Pécsen improvizációs csemege várja az érdeklődőket. A Szférák zenéje címet viselő hangverseny kitekintést nyújt a nagyvilágba: felhangzik majd például Molinellitől a Four Pictures from New York - Dreamy Dawn, egy vérbeli szaxofonos nóta, ábrándozós New York-i témával. Más tételekben a monumentalitás és az európai történelem jelenik majd meg, legyen az a Kereszteslovagok indulója (Liszt-Koloss) vagy a Szent István fantázia (Koloss) - ismertették a kommünikében.

Augusztus 25-én szintén a pécsi székesegyházban klasszikus darabok mellett átdolgozott népdalok csendülnek fel. Szirtes Edina Mókus énekes és Kővári Péter orgonaművész olyan ismert szerzők műveit tolmácsolja, mint Grieg (A tavaszhoz) és Rachmanyinov (Vocalise), de Szirtes Edina versmegzenésítései is elhangzanak, akárcsak egy magyar népdalfüzér újraértelmezve, átdolgozva. Utóbbi azt vizsgálja, hogyan él az istenkép a magyar néplélekben - olvasható a Filharmónia közleményébebn.

A koncertekről bővebben és a jegyvásárlási lehetőségekről a www.filharmonia.hu oldalon lehet tájékozódni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„ Jótettért azt várd, hogy további jótetteket várjanak tőled."
Osvát Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ