Hungarikum gálakoncert lesz Debrecenben
Dátum: 2023. agusztus 16., szerda, 16:23

Szabadság, szerelem - Reformkori hőseink címmel Hungarikum gálakoncert lesz kedden este Debrecenben - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

A Református Nagytemplom előtti Kossuth téren megvalósuló koncert nemzeti értékeinket, tradícióinkat, büszkeségeinket, hungarikumainkat mutatja be - írták.

A közlemény szerint az est során a népzene, az operett, az opera és a magyar nóta segítségével jelenítik meg a több mint ezeréves magyar kultúra történetét olyan neves művészek közreműködésével, mint Budai Beatrix, Miklósa Erika, Szántó Andrea, Boncsér Gergely, Molnár Levente.

Közreműködnek a koncerten a Kodály Filharmonikusok Kesselyák Gergely vezényletével, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, valamint Danyi Lőrinc és Cigányzenekara.

A fellépők Beethoven, Erkel, Kodály, Bartók, Kálmán Imre, Lehár Ferenc dallamait szólaltatják meg.

A gála rendezője Zakariás Zalán, műsorvezetője Gaál Zoltán. A koncert megtekintése ingyenes, ülőhelyek korlátozott számban érhetők el, helyfoglalás érkezési sorrendben lesz - jelezték a szervezők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Mondj néha igazat, hogy higgyenek neked, amikor hazudsz."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ