Kettős ünnep, kettős évforduló
Dátum: 2005. december 6., kedd, 10:35
A Bázeli Kamarazenekar márciusban és áprilisban hat koncertből álló koncertturnéra indul (Madrid, San Sebastian, Moszkva, Biel, Bázel), s Budapesten március 28-án hallhatjuk az együttest,akik nem kétséges, hogy a Tavaszi Fesztivál egyik legizgalmasabb programját adják majd elő. A zenekar műsorán szereplő valamennyi mű a 100 évvel ezelőtt született Paul Sacher felkérésére született. Az eredeti kéziratok, a művek dokumentációja a 20. századi zene egyik leggazdagabb gyűjteménye, a Paul Sacher Archívum féltett kincsei közé tartoznak. De ki volt Paul Sacher?

Sacher 1906. április 28-án született Bázelben. 1926-ban, húszéves korában, megalapította a Bázeli Kamarazenekart, mely bemutatkozó koncertjét 1927 januárjában adta. Már ez a koncert is jól tükrözte Sacher zenekar- és repertoárépítő elgondolását. A barokk és a klasszikus mesterek (Händel, Bach, Haydn vagy Mozart) mellett kortárs kompozíciókat tűzött az együttes műsorára. Az első évben a mára már elfeledett Rudolf Moser egyik művét mutatták be, ám hamarosan Sacher legjelentősebb kortársai komponáltak a svájci zenekar-alapító karmester felkérésére.

1936-ban már Bartóktól rendelt művet "Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára ", melyet az együttes 10 éves fennállását ünneplő koncerten, 1937. január 21-én Conrad Beck Rapszódiája és Willy Burkhard Das ewige Brausen című művével együtt mutatott be. A későbbiekben is olyan zeneszerzőkkel állt kapcsolatban, mint Arthur Honegger, Igor Stravinsky, Paul Hindemith, Frank Martin, Ernst Krenek, Bohuslav Martinů, később pedig Luciano Berio, Elliott Carter, Cristóbal Halffter, Hans Werner Henze, Heinz Holliger vagy Wolfgang Rihm, de a névsor korántsem teljes.

A Sacher emlékének szentelt koncert szerkesztői egy elképzelhetetlenül gazdag anyagból válogathattak, de természetesen Bartók zenéjének műsorra tűzése nem lehetett kérdéses, hiszen a kompozíciót nem csak a 20. század, hanem az egyetemes zenetörténet legjelentősebb alkotásai között tartjuk számon. Bartók művével közel egy időben, 1938-ban, hasonlóan rendhagyó előadó-apparátusra készült Bohuslav Martinů Kettősversenye két vonószenekarra, zongorára és timpanira, valamint Frank Martin Petite Symphonie Concertante című darabja (hárfára, csembalóra, zongorára és kettős vonószenekarra) 1944-45-ben.

Manapság Frank Martin és Bohuslav Martinů biográfusai egyetértenek abban, hogy mindkét mester életművük egyik legjelentékenyebb kompozíciójával "lepte meg" Paul Sachert. Bartók zenéjéhez hasonlóan e két mű is mesterien formált, a racionális konstrukció ezekben a darabokban is őszinte szenvedélyek, kitárulkozó érzelmek hordozója. A három szoros rokonságban álló kompozíció egyetlen koncerten valószínűleg még soha nem hangzott el Magyarországon, így a Bázeli Kamarazenekar fellépése a Bartók-év egyik kiemelkedő hangversenyének ígérkezik.

                                    

Christopher Hogwood, a budapesti koncert karmesterének neve nem ismeretlen a hazai zenebarátok előtt, elsősorban a barokk és a klasszikus zene specialistájaként vált ismertté. Sacher bő hét évtizeddel ezelőtti elgondolásának jegyében 1999-ben a zenekar első vendégkarmesterévé választották. Személyében a régebbi korok zenéje iránt elkötelezett muzsikust talált az együttes, olyan előadót, aki tapasztalatait a modern zene előadásában is kamatoztatni tudja. Hogwood irányításával a Bázeli Kamarazenekar 2001-től kezdődően olyan lemezsorozaton dolgozik, mely Sacher szellemi örökségére épít; eddig Stravinsky, Britten, Casella, Malipiero és Richard Strauss egy-egy művét rögzítették.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ A kritikus az a kesztyű, aki kéznek hiszi magát, és ha csak teheti, ökölbe szorul."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ