Eminem az amerikai lista élén
Dátum: 2005. december 15., csütörtök, 13:33
Eminem, a szabad szájú rapper, aki a visszavonulását ügyesen lebegteti, Anglia után az amerikai slágerlistát is vezeti a Curtain Call című válogatáslemezével, amelyből 441 ezret adtak el az első héten.

A jól ismert számai mellett három új dalt is elhelyezett a korongon, s közülük a When I'm Gone máris nagy siker. A lista csúcsa nem idegen terep minden idők legnépszerűbb fehér rappere számára, hiszen az 1999-es bemutatkozó The Slim Shady LP-jén kívül, - amely 2. volt - mindegyik albumával az élről indított. A kilenc Grammy-díj és az egy Oscar mellett a világban eladott több mint 65 millió lemez azért önmagáért beszél!

A változatosság kedvéért a Billboard legfrissebb listájának 2. helyén is egy rappert találunk Lil' Wayne személyében, igaz ő Detroit helyett New Orleansból származik. A Tha Carter II című albumát 238 ezren vitték haza. Amerika egyik legnépszerűbb new metal bandája, a Korn, pályafutása hatodik lemezével (See You On The Other Side) a 3. helyen indított 220 ezres eladási számmal. Ez a zenekar első munkája gitárosuk, Brian "Head" Welch távozása óta, aki "vallási tébolya" miatt februárban hagyta el a társait.

Az elmúlt heti listavezető, a Now That's What I Call Music! 20-as számú válogatáslemez lecsúszott az ötödik lépcsőre. A rockerek közül a kanadai Nickelback zenekar tartja legjobban magát, ismét kettőt lépett előre, és már a hetedik.

A hét legnagyobb nyertese az angol James Blunt katonaviselt trubadúr lett a Back to Bedlam című lemezével, amelyik a 76. helyről a 47-re szárnyalt előre. Igaz, ehhez kellett a Saturday Night Live című tv-műsorban is szerepelni, amely manapság elengedhetetlen a sikerhez. Egyébként nem csak a televíziós hatás, hanem a Grammy-díjra jelöltek nevének bejelentése is jótékonyan növelte a sztárok lemezeinek forgalmát. Mariah Carey, Gwen Stefani, a Black Eyed Peas, a Coldplay és a Gorillaz albuma is feljebb kúszott a listán.

Összességében 24 százalékkal több nagylemezt adtak el az Egyesült Államokban az előző héthez képest, de 10 százalékkal kevesebbet az előző év ugyanezen hetéhez viszonyítva. Az évből eddig eltelt időszak forgalma pedig még mindig 12 százalékkal rosszabb a 2004-es adatnál.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Ha kacagok a földi dolgokon, azért van, hogy ne sírjak."
George Gordon Byron
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ