Zenehíd
Dátum: 2005. december 31., szombat, 13:23
Mosonmagyaróvár és Burgenland közös zenei attrakciót indít útjára jövőre, a magyar-osztrák határ innenső és túlsó oldalát összekötő „zenehíd" uniós támogatással épül - mondta Nagy József esperes-plébános.

Az „Zenehíd" elnevezésű hangversenysorozatot orgonakoncert nyitja nyáron. Ám az orgonakoncertek rendezésének elengedhetetlen feltétele a magyaróvári Szent Gotthárd plébániatemplom orgonájának renoválása. Az 1700-as évekből való orgonát a 17,4 millió forintos összköltségű projekt keretében újítják fel - közölte a templom esperes-plébánosa.

Mosonmagyaróvár és a Fertő-parti Breitenbrunn (Fertőszéleskút) közös zenei elgondolását közel 11 millió forinttal támogatja az Európai Unió, a brüsszeli forrást Interreg pályázaton nyerték. A magyar kormány csaknem 3,7 millió forinttal járul hozzá az elképzelés megvalósulásához, az önrészt pedig az egyház állja.

A felújított orgonát jövő év augusztus 22-én, a barokk templom védőszentjének ünnepén szentelik fel a tervek szerint. A különleges eseményt orgonakoncerttel kötik össze, ez lesz a "Zenehíd" elnevezésű hangversenysorozat nyitánya.

A koncerteknek Mosonmagyaróvár és Breitenbrunn ad majd helyet. A zenekedvelők neves magyar és külföldi előadóművészeket hallgathatnak mindkét településen - mondta az esperes-plébános.(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk a sajátunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig."
Hermann Hesse
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ