George Martin, a csendestárs
Dátum: 2006. január 2., hétfő, 13:27
George Martin nélkül a világ talán nem ismerte volna meg a Beatlest. A négyek a kitűnő és nagyon is tudatos hangmérnökkel együtt öten voltak. A most 80 éves Martin csaknem fél évszázadot töltött a keverőasztalnál. Londonban született 1926. január 3-án. A kis George-ot nem taníttatták, de hallás után kitűnően megtanult zongorázni, saját zenekart alakított tizenéves korára. Megtanult oboázni, s mindkét hangszerén nagyszerűen játszott aktuális zenekarában. Eredetileg koncert-zongoristának készült.

A 75 esztendős múlttal büszkélkedő EMI-nél 1950-ben kezdett dolgozni, 1955-től a világhírű lemezkiadó Parlophone nevű leányvállalatának menedzsere lett. Először Peter Ustinov, Peter Sellers és Rolf Harris komikus színészekkel dolgozott, a hatvanas évek elején a Temperance Seven együttessel készítette első listavezető felvételét.

Brian Epstein 1962-ben vitte el hozzá a Beatlest. Martin addig nem tárgyalt vele amíg - a rajongók tiltakozása ellenére - ki nem rúgta Pete Best dobost, akinek helyére Ringo Starr került. Gyakorlatilag a Beatles csaknem minden lemezét George készítette. Epsteinnél is keményebben bánt velük: a fiúk fogcsikorgatva tűrték, hogy egy-egy dal felvételét tízszer, tizenötször, tizenhétszer ismételtesse meg velük. Nemcsak a fiait hajszolta, maga számára is őrült tempót diktált a "kérlelhetetlen" Martin.

Eleinte meglehetősen sokat szapulta a srácokat. George Martin „iskolájában" hosszú ideig tartott amíg nyers tehetségük beérett. Nem elégedett meg azzal, hogy a Beatles tagjai gitároznak és énekelnek a felvételeken, a Beatles lemezein polgárjogot kapott a zongora és - főként az együttes történetének második felében - fontos szerep jutott a fúvósoknak, a szimfonikusoknak is. Hangszerelőként is döntően hatott a Beatles-sound kialakítására.

Ő volt a Sárga tengeralattjáró Beatles-rajzfilm James Bond Élni és halni hagyni című filmjének zeneszerzője. Nagyzenekart szervezett, amely Beatles dalok feldolgozását játszotta, az együttesbe maga Martin is beszállt zongorázni.

Az együttes feloszlása után Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr lemezeinek felvételeit vezényelte, irányításával készült a The Beatles 1962-1966 (piros) és a The Beatles 1967-1970 (kék) válogatásalbum CD-változata, a kilencvenes években megjelent antológia-sorozat is.

A Beatlesen kívül nagyon sok énekessel, zenésszel dolgozott. Készített lemezt Matt Monro-val, Judy Garlanddel, Tommy Steele-lel, Neil sadakával, Carl Perkinsszel, Stan Getz-cel, Tom Jones-szal, Kenny Rogersszel, Cilla Blackkel Shirley Basseyvel, a Gerry és a Pacemakers, a Manfred Mann együttessel, a Peter and Gordon kettőssel, Jeff Beckkel és másokkal. A Who Tommyjának színházi változatát is ő vezényelte.

A hatvanas évek közepén George Martin saját lemezcéget alapított. Sok zenész és művész, aki az EMI-nál vele dolgozott, kitartott mellette az AIR-nál is.

All You Need is Ears című önéletrajza akkor vált különösen aktuálissá, amikor hallásának - alig észrevehető - megromlása miatt végleg felállt a keverőasztaltól. Akkor már túl volt a hetvenen. In My Life című albumával búcsúzott az aktív munkától, s a Beatles-dalok feldolgozásainak tolmácsolásához olyan kíválóságkat hívott meg, mint Robin Williams, Bobby McFerrin, Jeff Beck, Céline Dion, Goldie Hawn, Jim Carrey és Sean Connery.

George Martint 1996-ban ütötték lovaggá elismerve klasszisát a zeneiparban.

(MTI-Panoráma - Kovács Miklós)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„Ha kacagok a földi dolgokon, azért van, hogy ne sírjak."
George Gordon Byron
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ