Liza Minelli áprilisban Budapesten lép föl
Dátum: 2006. január 3., kedd, 20:10
Liza Minnelli, minden idők egyik legnagyobb dívája, április 10-én a Budapest Sportarénában lép föl. Az amerikai énekesnő és színésznő azzal a műsorral mutatkozik be a magyar közönség előtt, amellyel Nyugat-Európa nagyvárosaiban - adta hírül a koncert szervezője, a Multimédia Concerts.

Liza Minnelli előadása 2 részből áll, 14 tagú zenekara kíséri. Az első részben a legnagyobb musicalslágereket adja elő, a második részt pedig saját leghíresebb dalaiból állította össze.

Ahogy bizonyára sokan emlékeznek rá, 2004-ben jó páran megjárták Minellivel, úgy volt, hogy fellép Magyarországon, ám helyette Bonnie Tyler érkezett.

Liza Minnellinek Judy Garland és Vincent Minnelli lányaként eleve jó esélye volt a hírnévre. Már háromévesen benne volt a showbizniszben – anyjával játszott - és 16 esztendősen kezdte meghódítani a Broadway-t. Tizenkilenc éves korában tüntették ki Tony díjjal. Legnagyobb sikere Magyarországon a Kabaré című film, de ez csak egy a nevezetes mérföldkövek közül, amelyek karrierjének útját szegélyezik. Oscar-díjas, s kapott Golden Globe-ot és Emmy-díjat is.

Az áprilisra ígért koncertre a jegyeket január 5-én reggel 10 órától a Budapest Sportaréna jegypénztárában, illetve országszerte a Tickepro hálózatában lehet megvásárolni.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ