Senki földjén
Dátum: 2006. január 4., szerda, 13:22
A Művészetek Palotájában új koncertsorozat indul Senki földjén címmel, kortárs, könnyű- és világzenét játszó előadók részvételével: szombat este a Yengibarjan és a Motion Trio lép fel, őket követi a Balanescu Quartet január 12-én, január 21-én pedig Lajkó Félix és együttese látható és hallható.

Szombat este fél nyolctól a Yengibarjan Trió játszik. Az együttes alapítója David Yengibarjan, az örményországi Jerevánból 1995-ben telepedett Magyarországra, pár év alatt igen sikeres és keresett harmonikás lett. Együttesét 1999-ben hozta létre, eddig két albumuk jelent meg. Amit triójával játszik, az egyaránt megközelíthető a tangó és a jazz, az örmény és a zsidó népzene felől.

Az ugyancsak szombaton fellépő lengyel származású Motion Trió 1996-ban alakult, a tagok zeneakadémiát végeztek, lemezeikkel beutazták a világot, mégsem mulasztják el, hogy a koncerteken túl néha kiálljanak kicsit „utcamuzsikálni". A három harmonikás egyedi hangzásvilágot teremt, amelyet a magyar közönség is ismerhet, hiszen több lemezük is megjelent már.

Januárban még két alkalommal lesz ebben a sorozatban koncert a Művészetek Palotájában. Január 12-én az angol származású Balanescu Quartet, január 21-én pedig a Lajkó Félix és együttese kínál zenei csemegéket.(MTI)

/A képen Lajkó Félix látható./

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Nem szabad haragudni a divatra, hisz olyan fiatalon hal meg."
Jean Cocteau
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ