Kísérlet az organikus egységre
Dátum: 2006. január 5., csütörtök, 12:05
Rendhagyó sajtótájékoztatón mutatta be szerdán Fischer Iván és Lukáts Andor a Budapesti Fesztiválzenekar és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkcióját, Claudio Monteverdi Poppea megkoronázása című operáját.

Fischer Iván karmester elmondta, hogy évtizedek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy Monteverdi operáját színészekkel és ne operaénekesekkel adják elő, mert a 17. században még nem is voltak operaénekesek. A megszületett előadás a végzős színészekkel szokatlan, izgalmas és egyedülálló kísérlet, amely igazán jól sikerült. Az ének, a mozgás és a beszéd organikus egységét hozták létre, mint az ókori görög színház színészei.

Lukáts Andor idén végző prózai színész-osztályának hallgatói a Fesztiválzenekar korrepetitorainak segítségével megtanulták olaszul az opera szövegét, és Fischer Iván társrendezésében 2005. novemberében már három próbaelőadást tartottak az Ódry Színpadon.

Lukáts Andor meséle, hogy az opera megtanulására sokkal több munkát kellett fordítaniuk, mint bármely más előadásra. A zenei anyag elsajátítása miatt naponta akár 12-14 órát is próbáltak. Dramaturgiailag úgy oldották meg, hogy az opera szövegét egy lány és két fiú magyarul szinkrontolmácsolja.

Az opera előadásán a Fesztiválzenekar három zenésze játszik, egy csembalón, ketten pedig hegedűn a közjátékokat adják elő, mert mint Fischer Iván mondta, a legegyszerűbben akarta megoldani a hangszerek szerepeltetését.

Idén január 8-án, 9-én és 12-én ismét színre viszik az operát az Ódry Színpadon, majd a társulat a Merlin Színházba költözik. Február 10-én és 20-án, valamint március 9-én és 10-én ott láthatja a nagyközönség Monteverdi Poppea megkoronázása című operáját, majd a folytatás áprilisban újra az Ódry Színpadon lesz.

Claudio Monteverdi (1567-1643), a 17. század nagy olasz zeneszerzője főként madrigáljairól híres. Élete végén komponálta a Poppea megkoronázása című operát, a komplex lélekábrázolás mesterművét, amelyet Velencében, a Teatro Santi Giovanni e Paolo-ban mutattak be 1642-ben.

A Poppea és Néro császár szerelméről, a legyőzhetetlen szenvedély örök hatalmáról szóló opera librettóját Giovanni Francesco Busenello írta Publius Cornelius Tacitus (körülbelül időszámításunk után 55-117), a legnagyobb római történetíró évkönyvei alapján.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Nem mindenki muzsikus, aki hegedűvel mászkál."
Abraham A Santa Clara
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ