Kezdődik a Bródy-év
Dátum: 2006. január 11., szerda, 21:13
Bródy János első önálló DVD-jének sajtbemutatóját tartották szerdán az Alexandra Könyvesházban. Ugyanitt mutatták be hivatalosan a múlt év végén boltokba került Képes-kottás daloskönyvet is. A most megjelent mintegy egyórás kiadványon Bródy 1994-ben, a régi Budapest Sportcsarnokban tartott szerzői és előadói koncertjének felvétele látható és hallható - összesen 14 dal. Hallható és látható a DVD-n a Filléres emlékeim, a Mama kérlek, a Személyi igazolvány, a Hungarian Blues, a Földvár felé félúton, a Ha én rózsa volnék, az Utcán és több más Bródy-siker.

 A előadás hanganyaga 1995. őszén már megjelent CD-n. A művész addigi legnagyobb szabású - sokak szerint a legjobb - koncertje volt ez, ahol a legnagyobb slágerei hangzottak el, amelyeknek szövegírója és zeneszerzője is volt egyben.

A fináléban a Mindannyian mások vagyunk című dalt énekli barátaival, Koncz Zsuzsával, Halász Judittal, Cipővel, Tolcsvay Lászlóval, Zoránnal és Somló Tamással.

Bródy János elmondta: a hatvanas évek után ismét a hatvanas évekhez érkezett - utalva arra, hogy április 5-én lesz 60 éves. Az 1994-es koncerttel kapcsolatban felidézte, hogy mindenkit meghívott, akinek zenészi munkásságához köze volt, és sokan ott voltak. Elmesélte, hogy a hetvenes évek előadói nem nagyon tudták beilleszteni dalait a saját repertoárjukba, ezért is indult el a szólópályán, s ezt a vonalat tovább erősítette a Hungarian Blues című 1980-as lemeze. Megjegyezte, hogy örül a DVD-nek, amely maradandó emlék lesz a koncertről. Hozzátette: a koncert felvételei eddig baráti körben voltak láthatók, hallhatók, s most eljutnak a szélesebb nyilvánossághoz. Ez azért is fontos, mert a zenének ma már láthatónak is kell lennie, a közönség ugyanis igazán erről vesz tudomást - tette hozzá. Szólt arról is, hogy elsősorban dalszerzőnek tartotta magát.

A tájékoztatón mutatták be hivatalosan Bródy János: Képes-kottás daloskönyvét, amely a múlt év végén került a boltokba. A szép kivitelű kiadványban megtalálhatók Bródy János legnépszerűbb szólószerzeményeinek kottája és szövege. A nagyalakú füzetben a Filléres emlékeim, a Földvár felé félúton, a Mama kérlek, valamint a Kockázatok és mellékhatások című album dalai szerepelnek.

Bekerült a könyvbe A város, a Csillag Hajnalka és a Boldog Születésnapot, valamint néhány, Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak és Kováts Krisztának írt Bródy-szerzemény is. A kották mellett - amelyek a gitárosok kedvéért az akkordkíséreteket is tartalmazza - sok szép és érdekes fotót is találhatnak a Bródy János munkásságát kedvelők.

Mentler Krisztina, Bródy János menedzsere elmondta, hogy 2006-os esztendő - a kerek évfordulóhoz kapcsolódva - Bródy év lesz. Éppen a születésnapján nyílik meg a róla szóló kiállítás a Komédiumban. Április 16-án pedig a Madách színházban két előadáson ünneplik a szerzőt és énekest.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Aforizmák
„ Nem szívesen kötelezem el magam a Mennyország vagy a Pokol mellett, mert itt is, ott is vannak barátaim."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ