Alain Delon az Operabálon
Dátum: 2006. január 17., kedd, 15:38
Elegáns, hagyománytisztelő és nagyvonalú szórakozásnak ígérkezik a 2006-os Operabál, amelyből és amelyről kedden délben kaphattak ízelítőt a Gundel Étteremben tartott sajtótájékoztató résztvevői. A díszvendégek és a védnökök listája ezúttal is tekintélyes. Az idén a hölgyek örülhetnek inkább a fővendégnek, aki nem más, mint a francia filmsztár, az örök férfi, Alain Delon.

A bál szervezőbizottsága rangos vendégzenekart hívott meg: az osztrák keringőzenekar, a Johann Strauss Ensemble húzza majd többek között a talpalávalót.

A negyven nyitópár idén Lehár Arany és ezüst keringőjével nyitja meg a bált. A próbák már hónapok óta zajlanak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi egyetem Bolyai János Katonai Főiskolai Karán. A táncórákat Jezerniczky Sándor, az Operaház magántáncosa és koreográfusa tartja.

Az Operabál történetéhez a kezdetektől hozzátarozik a jótékonyság hagyománya - hangsúlyozta a bál igazgatója, Maráczi Ákos a tájékoztatón. A 2006-os évben a tavalyihoz hasonlóan a Budapesti Táncművészeti Főiskola támogatása szerepel a tervek között.

Mindig főszereplő az Operabálon az ínyenc menü. Ezúttal is s Gundel állítja elő a finom étkeket, Kalla Kálmán séf vezényletével, aki a tájékoztatón kiemelte a gazdag hideg ízelítők közül a cseresznyefán füstölt királyrákot és harcsát, amelyet körtés zellersalátával körítenek, a tokaji aszús kacsamáj terrint fügével és aszúkocsonyával és a különleges, borban érlelt sajtokat. A borokat Zwack Izabella főborásza válogatta ki a menühöz.

Ami az árakat illeti, a sétálójegynek hívott - a műsor megtekintését és a szabad italfogyasztást lehetővé tévő - belépőkártya ára hatvanezer forint + 25 százalék áfa, a különtermi belépő, amelyben már a vacsora is benne van, 120 ezer forint plusz áfa, a páholybérletért pedig fejenként 240 ezer forintot kell fizetni, megfejelve 25 százalék áfával.

A bált a tervek szerint Alain Delon este háromnegyed tízkor nyitja meg, majd kezdetét veszi az „alles walzer", azaz mindenki keringőzni kezd. A különböző termekben hajnali öt óráig játszanak a tánczenekarok.

Az idén valamivel rövidebb az operaénekesek műsora, és inkább a látványos, táncos elemekre helyezik a rendezők a hangsúlyt.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Aki viccnek tartja az életet, gondoljon a poénjára."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ