Új szereplő a Kisvárosi Lady Machbetben
Dátum: 2006. január 19., csütörtök, 17:18
Lukács Gyöngyi, a Magyar Állami Operaház mellett többek között a Milanói Scala, a New-York-i Metropolitan és a londoni Covent Garden csillaga ismét Katyerinát énekel, Nyári Zoltán pedig Szergej szerepében mutatkozik be január 19-én az Operaház Kisvárosi Lady Macbeth című előadásán. A tavalyi évad nagy sikere, Sosztakovics operája idén még három alkalommal szerepel műsoron Vidnyánszky Attila rendezésében, Kovács János vezényletével.

Az első két előadáson, január 19-én és 22-én Szergej szerepében Nyári Zoltán mutatkozik be, akinek az őszi Taminója (A varázsfuvola) után ez a második opera-főszerepe. A két másik előadás - január 29-én és február 1-jén - Szergeje Gulyás Dénes lesz, Boriszt Berczelly István kelti életre.

 A mű második változata Katyerina Izmajlova címen már szerepelt hazai színpadokon, 1964-ben Pécsett, 1965-ben pedig Budapesten. Az 1934-es, a Szovjetunióban betiltott ősváltozat csak 2005 márciusában érkezett el az Operaházba, ahol eddig 10 előadást tartottak belőle Lukács Gyöngyivel és Bátori Évával a címszerepben.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„A legnagyobb dolog a világon: fiatalon meghalni, de lehetőleg minél később."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ