B. B. King világ körüli turnéra indul
Dátum: 2006. január 24., kedd, 11:41
B.B. King, a fáradhatatlan blues király, akit tavaly szeptemberben 80. születésnapján a műfaj imádói elhalmoztak a szeretetükkel, úgy döntött, hogy idén utoljára indul világkörüli turnéra. Február 16-án Chicagóban kezdődnek a hazai koncertek, majd március 29-én kezdetét veszi az angliai turné is, ahol előreláthatólag öt fellépése lesz. Már korábban bejelentették, hogy az írek jelenlegi első számú gitármágusa, Gary Moore játszik vele ezeken az estéken.

A világkörüli turné további részletei még nem ismertek, de tény, hogy King évente minimum 200 bulit lenyom, ha az egészsége engedi.

Legutóbbi nyilatkozata szerint a 80 évet alig érzi, talán csak akkor, ha egy dombra kell felszaladnia vagy, ha túl sok lépcsőt kell megmásznia. Mint a születésnapján adott interjúban elmondta, folytatnia kell, amíg megveszik a lemezeit és az emberek elmennek a koncertjeire, mert a blues kevés támogatást kap a médiumoktól.

Kifejezte örömét a 10 millió dolláros alaptőkével elindult, s várhatóan az idén elkészülő a B.B. King múzeum építése miatt. Egyéniségére jellemző szerénységgel, itt sem magát tolta előtérbe, hanem azt hangsúlyozta, hogy a múzeummal a Mississippi delta egykori blues-művészeinek emlékét kívánja ápolni, és azt szeretné, ha ezen a helyen magát a műfajt övezné tisztelet és szeretet.

Mint mondta, tudja, hogy az a bizonyos biológiai óra az ő esetében is ketyeg, Frank Sinatrát említette, aki életkoráról a Szeptember kapcsán énekelt. „Én már novemberben járok" - tette hozzá a rá jellemző mosoly kíséretében.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ A világ Isten bűnbeesése."
Hebbel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ