Magyar Szimfonikus Körkép
Dátum: 2008. április 8., kedd, 11:04
Tavalyi sikeres bemutatkozását követően ismét fellép a Magyar Szimfonikus Körkép sorozatában az Alba Regia Szimfonikus Zenekar; az együttes csütörtöki koncertjén budapesti bemutatóként hangzik el Csiky Boldizsár Concertatio című műve a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Fenyő Gábor, a körkép szerkesztője elmondta, hogy a koncertsorozatban minden együttesnek egy magyar szerző 1950 után született művét is be kell mutatnia. A székesfehérvári szimfonikusok Drahos Béla vezényletével az Erdélyben élő Csiky Boldizsár Concertatio című művét adják elő a Művészetek Palotájában. A darab egészen friss, ősbemutatóját 2007 őszén Marosvásárhelyen, a XVII. Constantin Silvestri Nemzetközi Zenei Fesztivál záróhangversenyén tartották a szerző 70. születésnapja alkalmából.

Két népszerű Csajkovszkij-művet is játszik az együttes: a Rómeó és Júlia nyitányfantáziát és a Változatok egy rokokó témára című darabot. A másodikban lép pódiumra a zenekarral Fenyő László, a frankfurti rádiózenekar Casals-díjas szólócsellistája. Végül Kodály Zoltán Budavári Te Deumával zárja műsorát a székesfehérvári együttes, ebben az Alba Regia Vegyeskar és a Primavera Vegyeskar működik közre, a szólisták Kertesi Ingrid (szoprán), Erdélyi Erzsébet (mezzoszoprán), Mukk József (tenor) és Cser Péter (basszus) lesznek.

A székesfehérvári zenekar elődjét 1913-ban hozták létre a városban élő zeneiskolai tanárok, 1979-től tartozik a helyi Vörösmarty Színházhoz és 1993-tól működik hivatalosan is szimfonikus zenekarként. Az együttes teljes operák és nagyszabású oratorikus művek mellett kortárs magyar zeneszerzők alkotásait is megszólaltatja, nevükhöz fűződik a város kulturális életét 2002 óta gazdagító Musica Regia Fesztivál.

Az együttes munkáját 1999 óta Drahos Béla fuvolaművész és karmester irányítja, aki 1976-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólófuvolistája volt. Szólistaként, kamarazenészként és zenekari tagként a világ legrangosabb koncerttermeiben lépett fel, köztük a londoni Barbican Centre-ben, a New York-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban és a salzburgi Festspielhausban. 1991-ben Bécsben beiratkozott Karl Österreicher kurzusára, és a híres osztrák mester biztatására még abban az évben bemutatkozott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén.

A Magyar Szimfonikus Körkép január 16-án indult, az idei sorozatban is összesen 17 zenekar lép fel. A körkép alapötlete 2005 első hónapjaiból, a Művészetek Palotája próbaüzeme idejéből származik, amikor a zenekarok felkérésre próbálták ki az új hangversenyterem akusztikáját.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
Aforizmák
„ A kétségbeesés lépcsőfokai felfelé vezetnek."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ