Budapesti Mahler Ünnep
Dátum: 2008. szeptember 6., szombat, 6:33
Kezdődik a Budapesti Mahler Ünnep: a négy koncertből álló sorozatban két magyar ősbemutató hangzik el, az esemény sztárvendége pedig Matthias Goerne bariton. A rendezvényt Esterházy Péter író és Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója nyitja meg a Művészetek Palotájában szombat délután.

A szeptember 11-ig tartó Mahler ünnepet negyedszer rendezi meg a Budapesti Fesztiválzenekar a Művészetek Palotájával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, a Magyar Rádióval (MR) és a Magyar Gustav Mahler Társasággal együttműködve.

A fesztivál rezidens zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével három alkalommal lép fel: szombaton és vasárnap a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Mahler III. szimfóniája hangzik el az MR Énekkar és Gyermekkar, valamint Birgit Remmert (mezzo) közreműködésével, majd szerdán a zeneszerző egy másik remekműve, a Dal a Földről hallható Christianne Stotijn (mezzo) és Robert-Dean-Smith (tenor) szólójával.

A fesztivál a kezdetektől fogva megkülönböztetett figyelmet szentel a modern zenének, új művek létrehozásának és bemutatásának. A rendezők idén Csemiczky Miklóstól és Dubrovay Lászlótól rendeltetek új műveket: ezek ősbemutatói a szombati és a vasárnapi koncertek első részében hangzanak el.

A Mahler ünnep céljai között szerepel, hogy rendszeresen fellépjenek Budapesten a zeneszerző műveinek legkiemelkedőbb külföldi interpretátorai. A Fesztivál Színházban tartandó csütörtöki koncerten a világhírű bariton, Matthias Goerne énekel. Műsorán három dalciklus szerepel: Sosztakovics Michelangelo-versekre komponált szvitje, Beethoven C. F Gellert verseire írott sorozata (op.48) és Mahler Gyermekgyászdalai.

Neves Mahler-kutatók részvételével tudományos szimpózium is lesz a Művészetek Palotájában kedden. Az előadások azzal a máig ható, zenetörténeti szereppel foglalkoznak, amelyet a karmester-operaigazgató Mahler játszott a Mozart-operák modern előadási gyakorlatának kialakításában.

Szeptember 28-ig látható a Művészetek Palotája előcsarnokában a párizsi Gustav Mahler Zenei Archívumból érkező, Mahler, a Mozart-karmester című kiállítás és az idei fesztiválon elhangzó Mahler-művek legérdekesebb felvételeiből rendezett tárlat, amely egy kanadai magángyűjteményből érkezik Budapestre.

A korábbi évekhez hasonlóan a Budapesti Mahler Ünnepre reprezentatív kiállítású, többnyelvű album jelent meg, számos cikkel és gazdag fotóanyaggal Mahlerről, illetve a hangversenyeken elhangzó művekről, a szerzőkről és az előadókról.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Ha valaki alacsony, azon nincs mit nevetni. Amíg talpazatra nem áll."
Ancsel Éva
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ