Hírek
A húsz évvel ezelőtt már csúcsra került amerikai R. E. M. szombaton este a Sziget fesztivál teltházas közönségének megmutatta, hogy ismét felkapaszkodott a korábbi magasságokba: a dallamos rockzene képviselői a legjobb formájukban tértek vissza.
Hírek
Kilencvenegy éves korában elhunyt Jerry Wexler amerikai lemezkiadó és producer pénteken. Olyan legendás zenészek albumainak megjelentetését segítette mint Aretha Franklin, Ray Charles, Bob Dylan és Willlie Nelson.
Hírek
Bay Cityből a világ tetejére: balett-táncosként kezdte, popénekesnőként jutott a csúcsra, de világra szóló sikerei mellett botrányai és bukásai is akadtak szép számmal az ötven éve, 1958. augusztus 16-án született Madonnának.
Hírek
A Jamiroquai nem okozott csalódást rajongóinak csütörtök este adott koncertjén: a jelenlévők közül aki élt és mozgott, táncra perdült.
Hírek
A látogatók nagy meglepetésére a Blues Színpad új helyre költözött. Ennek nyilvánvaló a műfajból adódóan az idősebb emberek örültek, lévén, hogy a főbejáratot képező K-hídhoz legközelebbi színpad.
Hírek
Az őrületes fejfedőiről és még őrületesebb táncmozdulatairól híres Jay Kay és zenekara, a Jamiroquai csütörtökön koncertezik a Szigeten, fellépésük a fesztivál mindenkit megmozgató "durranásának" ígérkezik.
Hírek
Magas vérnyomás miatt szélütés okozta Isaac Hayes Oscar-díjas amerikai soulzenész, zeneszerző halálát - közölték helyi idő szerint kedden a memphisi hatóságok.
Hírek
Első dalát 9 évesen írta, akkor már három éve zongorázott, azóta pedig nemcsak zenészként, hanem például filmszereplőként is világszerte ismertté vált az anyai ágon magyar származású Alanis Morissette. A kanadai énekesnő szerdán a Sziget fesztivál Nagyszínpadán régi slágerei mellett minden bizonnyal új albumából is ízelítőt ad.
Hírek
Az A38 Hajó kulturális sokszínűséget szeretné tükrözni a szerdán kezdődő Sziget fesztiválon bemutatkozó A38 Színpad, ahol "visszaköszönnek" olyan produkciók, amelyekkel a hajó közönsége már találkozhatott - mondta el Hámori Viktória, a szórakozóhely sajtóreferense.
Hírek
A délutáni óráktól a sötétedésig több tízezerre nőtt a tömeg a Sziget mínusz egyedik napján, a Magyar Dal Napja koncertjein. A késő délutáni óráktól sorra következtek az egyre nagyobb sztárok, Bródy János, a Republic, a Quimby, az LGT tagjai. Mindenkit nagy ovációval fogadott a közönség.
Hírek
Egy Boeing 757-es különgéppel érkezik Budapestre a Sziget keddi, nulladik napján fellépő Iron Maiden. A teltházas koncertre készülő bandát szállító gépet az ötvenedik évét éppen a hónap elején betöltő frontember, Bruce Dickinson vezeti.
Hírek
A magyar dal napjával ma indul a Sziget fesztivál; a "mínusz egyedik" napon megrendezett nyolcórás monstre koncerten a magyar könnyűzenei élet színe-java lép színpadra összesen 80 dallal.
Hírek
Botrányba fulladt, és szombaton gyakorlatilag bezárt a hajdúböszörményi Kotta Fesztivál, amelyet az idén már 17. alkalommal rendeztek - volna - meg a hajdúvárosban - értesült az MTI szombaton több csalódott fiataltól.
Hírek
Súlyos károkat okoztak a Szlovákia nyugati végein végigsöprő éjszakai viharok, egy ifjúsági koncertfesztiválon, a Hardfesten két embert a letört faágak zúztak halálra.
Hírek
A Sex Pistols és énekese, Johnny Rotten harminc évvel ezelőtt azzal lett hőssé, hogy fellázadt a társadalmi konvenciók, igazságtalanságok és a jóllakott rockzene ellen. A Sziget fesztivál péntek esti Sex Pistols-koncertjén a punkzene profin szólt, a tagok megtanultak zenélni, Rotten polgárpukkasztása pedig vicces volt, de már nem annyira a lázadóé, inkább a bohócé.
Hírek
Az R. E. M. David Bowie és a Radiohead után talán a harmadik igazi csúcsfellépő a Sziget fesztivál történetében: Michael Stipe és társai idén egy több éven át tartó sikertelen periódus után remek lemezzel (Accelerate-Gyorsíts) tértek vissza és szombaton a Nagyszínpadon próbálják bizonyítani, hogy nemcsak múltjuk, hanem jövőjük is van.
Hírek
Nyolc-tíz hajléktalan kapott a Sziget fesztivál szervezőitől hetijegyes karszalagot azért, hogy a fesztivál egy hete alatt se kelljen "otthonukat" elhagyni.
Hírek
A szokásos hatalmas és lelkes tömeg ünnepelte szerda este a Sziget első hivatalos napján a Nagyszínpadon fellépő Alanis Morissette-et. A csaknem másfél órás, lendületes koncertje során a Flavors of Entanglement című albumának dalai mellett legnagyobb régi slágereit énekelte.
Hírek
Az electro, techno és house, valamint az e műfajokat ötvöző hibridek rajongói csütörtökön végre élőben is megismerkedhetnek a Magyarországon először fellépő dijoni Pascal Arbez-Nicolas, alias Vitalic zenéjével a Sziget fesztiválon.
Hírek
Közel kétórás, fantasztikus látványelemekkel tarkított koncertet adott az Iron Maiden a Sziget nulladik napján. Este nyolc óra körül a Sziget Nagyszínpadának előtere kis túlzással a legendabeli heringes dobozhoz hasonlított, annyi rajongó várta a brit heavy metal egyik legnagyobb klasszikusának fellépését, pedig ekkor még több mint egy óra volt hátra a koncert kezdetéig.
Hírek
Kedd kora estére a Szigetet kis túlzással irányításuk alá vonták az Iron Maiden fanatikusai. A fesztiválon gyakorlatilag egy lépést sem lehet tenni a nélkül, hogy ne a brit metálbanda pólójába öltözött rajongókba ütköznénk.
Hírek
Világturnéja keretében az Iron Maiden ad koncertet ma, az idei Sziget fesztivál nulladik napján a Hajógyári-szigeten. A legendás brit heavy metal együttes előtt az alapító Steven Harris lánya, Lauren Harris és rockbandája izzítja a hangulatot.
Hírek
- Telt ház előtt tartották meg a Glyndebourne-i Operaházban Eötvös Péter Szerelemről és más démonokról című legújabb operájának világpremierjét az operafesztivál keretében vasárnap este.
Hírek
Harmadik lemezét készíti elő Harcsa Veronika. Az egyre népszerűbb magyar énekesnő szinte minden este fellép ezen a nyáron, nappal pedig már a stúdióban dolgozik kvartettjével az új albumon.
Hírek
Néhány nappal 66. születésnapja előtt vasárnap elhunyt Isaac Hayes legendás soulzenész, zeneszerző. Felesége talált rá öntudatlan állapotban, s mire eljutottak vele a memphisi kórházba, már nem lehetett rajta segíteni. Halálhírét - amelynek egyelőre ismeretlen - barátja és egykori menedzsere, Onzie Horne közölte.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Az igazságokat gyakran kell ismételni, mert a tévedéseket is gyakran ismétlik."
Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ