BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Hírek
A világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar – immár tizenkettedik alkalommal – közel negyvenöt év zenekari tapasztalatát osztja meg a Magyarországon működő félhivatásos és amatőr kamarazenekarokkal. Ezúttal az Arco és az Évszakok Kamarazenekar, a Kőszegi Vonósok és az ELTE Egyetemi Koncertzenekar vesz részt a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, az Óbudai Társaskörben rendezett kurzuson.
Hírek
Szent Patrik napi ír fesztivált rendeznek március 18-án, szombaton este hét órától a Fonó Budai Zeneházban.
Hírek
Bluesfesztivál lesz március 18-án a Zenevárosnak, a Petőfi Csarnok egyhetes fesztiváljának keretében. Többórás programjában részt vesz a műfaj több hazai reprezentánsa és a műfaj több, Magyarországon is ismert külföldi előadója.
Hírek
Woody Allen világhírű amerikai filmrendező, színész és amatőr klarinétos nyitja meg júniusban a nemzetközi jazzfesztivált a New York állambeli Rochesterben. John Nugent, a fesztivál igazgatója azt mondta, hogy a szervezőbizottság egyhangúlag kérte föl Woody Allant az ünnepélyes megnyitásra, mert a rendező imádja a New Orleans-i jazzt.
Hírek
Robert Cray, a fekete amerikai bluesgitáros és énekes valamint együttese lesz Eric Clapton és stábjának előzenekara a nyári európai turnén. A közelmúltban bejelentették azt is, hogy a májusban induló és júliusban Budapestet is érintő koncertsorozaton milyen zenészekkel osztja meg Clapton a színpadot.
Hírek
Liza Minnelli olyan sztár, aki hosszú pályafutása során mindig érdekessé tudta tenni magát. Gyakran hordozta őt a tenyerén a szakma és a közönség, volt ugyan, hogy temették, de ilyenkor sem esett ki teljesen a kegyekből. A színésznő, filmszínésznő és énekes 60 esztendősen is dolgozik, újra sikereket arat, s erre készül áprilisban Budapesten is.
Hírek
Placido Domingo sztártenor hosszú szünet után visszatért a színpadra: a Cyrano de Bergerac című opera címszerepét énekelte a New York-i Metropolitan Operában szerdán este. A 65 éves énekes, akit egész télen légcsőhuruttal ápoltak, teljesen megújulva lépett színpadra: a fergetegesen előadott első ária után úgy énekelt, mint aki valójában karddal párbajozik.
Hírek
2006. március 18-án 19-órakor lép föl a Mûcsarnok Jazzklub színpadán a Piccoli Inn nevű zenekar. A koncertre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Hírek
A Petőfi Csarnok Zeneváros című egyhetes fesztiváljának nyitónapján, jövő hétfőn rendezik az izraeli-magyar kulturális napot három együttes: az Izraelből érkező Gaya, a hazai Muzsikás, valamint a világhírű amerikai Klezmatics koncertjével.
Hírek
Beethoven és Mozart muzsikájával szeretnék távol tartani a drogkereskedőket és a prostituáltakat Hartford vorásának egyik parkjából a közelében lakók.
Hírek
Az elmúlt év egyik kiemelkedő férfisztárja, John Legend három, Mariah Carey és a Destiny,s Child trió két-két trófeát vehetett át vasárnapra virradóra a Soul Train huszadik díjkiosztóján.
Hírek
Márciusban újra itthon koncertezik Tony Lakatos, aki ezúttal a Gipsy Colours (Cigányszínek) című új lemezének anyagával áll a közönség elé, nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is.
Hírek
2006. március 4-én, szombaton 19-órakor kezdődik a Béres Alapítvány jótékonysági koncertje a budapesti Olasz Kultúrintézetben. A rendezvényen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködik, Vásáry Tamás vezényel, az est szólistája pedig Rost Andrea operaénekes.
Hírek
Bartók Béla életútját, zeneszerzői tevékenységét, humanista gondolkodását bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a budapesti metróban a művész születésének 125. évfordulója alkalmából.
Hírek
Bárdos Deák Ágnes énekesnő és kultúraszervező a Gödör Klubban, a Kontroll Csoport koncertjén vette át magas állami kitüntetését Bozóki András kulturális minisztertől - tájékoztatott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma szerdán.
Hírek
Gryllus Samu és Márkos Albert a jelenlegi budapesti zenei életben hasonló pozíciót töltenek be annak ellenére, hogy erre a helyre ellentétes irányból érkeztek: Gryllus Samu a jazz tanszak elvégzése után kezdett kortárs zeneszerzői tanulmányokba, Márkos Albert pedig klasszikus tanulmányok után kezdett improvizatív zenét játszani.
Hírek
A Budapesti Tavaszi Fesztivál első napja minden évben újabb és újabb kiállítás-megnyitókat is jelent, melyek közvetve és közvetlenül kapcsolódnak az adott év tematikájához. A március 17-én a Néprajzi Múzeumban nyíló kiállítás - mely a Síppal, dobbal, didzseriduval - parafrázis-címet kapta - a világ népeinek hangszereiből ad igen kimerítő áttekintést a bartóki szellem és a Bartók-jubileum jegyében.
Hírek
Bár március elején még semmi jele a tavasznak, az már biztos, hogy nagyon jó nyara lesz az idei Sziget-látogatóknak. Ezt jelzi a Szigetre a napokban visszajelző világsztárok első „csokra”, köztük nem kisebb nevek, mint az oxfordi Radiohead, a legendás Led Zeppelin énekes, Robert Plant, a tavalyi év sikerbandája, a Franz Ferdinand, a new york-i hardcore alapcsapata, a Sick Of It All, az elektro-indusztriál egyik megalapozója, a Ministry, az arab etnopop dívája, Natacha Atlas vagy az olasz Enzo Avitabile és hordópüfölő zenekara. Augusztus 9-16-között tehát Szigetre fel!
Hírek
Idén április 9-én rendezi meg a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért szervezet az Együtt a zenéért kampány keretében a D-Day-t, vagyis a Dedikálás Napját a Petőfi Csarnokban, ahol azon a napon számos művész dedikálja lemezeit, és minden CD-t nagykereskedelmi áron kínálnak.
Hírek
Hat kategóriában ítélték oda a kortárs magyar zeneművészeti, irodalmi alkotó tevékenységek elismerésére és ösztönzésére alapított Artisjus-díjat az idén; a könnyűzenei alkotói életműdíjas Fenyő Miklós lett - tájékoztatott az alapító Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.
Hírek
Lemondta világturnéja utolsó tíz koncertjét a U2 együttes egy közvetlen családtag megbetegedése miatt - jelentette be csütörtökön Londonban az ír szupersztár-csapat promotere.
Hírek
Ritka alkalom, hogy egy koncert ajánlójában szinte biztosan katartikus zenei élményt ígérhetünk. Az Aka Moon trió zenészei és DJ Grazzhoppa is megdöbbentően virtuóz zenészek, a varázslat azonban nem ebben rejlik. Napjainkban már nem könnyű teljesen szokatlan, egyéni hangzást találni, a zenekar tagjai viszont vitathatatlanul azon kevesek közé tartoznak, akik teljesen egyéni univerzumban mozognak, mégpedig olyan könnyedséggel és magas szinten, hogy egyhamar nem fogunk méltó követőkkel találkozni.
Hírek
Március 7-én, kedden a Millenáris Park Teátrumában John McLaughlin játszik, aki vezéregyénisége a Shakti együttesnek, valamint nagymestere a dzsessz és a klasszikus indiai zene fúziójának. A Shaktit 1975-ben alapították. Koncertjein - ahogyan az ajánlóban olvasható - a világhírű gitárművész és kollégái transzállapotba kergetik a közönséget varázslatos zenéjükkel.
Hírek
Március 11-én 16-órától látható és hallható Orosz Zoltán és zenekara a Benczúr Házban, a Harmonika Klub nevű rendezvény keretein belül. Az odalátogatók örökzöld dallamokat hallhatnak harmonikán, virtuóz előadásban.
Hírek
Kultúrált szórakozás, színvonalas vendéglátás! Ezt kínálja a „66-os villamos” a nosztalgiát kedvelő érdeklődőknek! Felidézzük a 60-as, 70-es, 80-as évek hangulatát, zenéit, bulijait! Töltsön egy estét Bódy Magdival (ének), valamint Szőke Andrással és Badár Sándorral (Dumaszínház)! Régen hallott és elfelejtett fergeteges külföldi és hazai dallamokra táncolhat reggelig!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ A tizedik Múzsa, aki most kormányoz: a sajtó."
Trollope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ