Hírek
A megengedett határérték alatt volt a Sziget teljes éjszakai hangereje a kedd éjjel és szerda hajnalban tartott hagyományos hangpróbán, a szervezők új technikákkal és zajkommandóval is próbálják kordában tartani a zajt.
Hírek
A Deep Purple brit hard rock-zenekart a Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett sokan a heavy metal előfutárának tartják, bár a zenészek sosem tartották magukat heavy metal zenekarnak. Nevüket Peter DeRose azonos című dalából vették át. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el. Magyarországon eddig hat alkalommal jártak. Legutóbb 2006-ban. Most pedig november 6-án 20-órakor lépnek föl a Papp László Budapest Sportarénában.
Hírek
Az LGT koncertjével kezdődik ma este a 15. Sziget fesztivál; a rendezvény nulladik napján indul a világ leghosszabb koncertje is, amelyen nyolc teljes napon át váltják egymást a zenekarok a színpadon.
Hírek
Hétfőn, 38 éves korában elhunyt Daczi Zsolt, a Bikini és az Omen együttes gitárosa – közölte egyik zenésztársa.
Hírek
Tizenkét év után turnéra indul Stevie Wonder, a kitűnő színes bőrű amerikai énekes, billentyűs és zeneszerző. Ez akkor is jelentős esemény, ha a hónap végén kezdődő koncertsorozat kizárólag az Egyesült Államok területére korlátozódik.
Hírek
Egészen komoly, világhírű muzsikusok zeneszerzők állítják, komolyzene nincs, csak értékes művek, a fogalom legfeljebb tájékozódási célból használható. A klasszikus alkotások között megannyi vidám hangulatú darabot talál a hallgató. Augusztus első hétvégéjén, a Lánchídon megbizonyosodhat róla a közönség, hogy egy budapesti városnéző séta közben is, laza nyári öltözékben is tökéletesen élvezhető a jó muzsika. Vonzó, hogy legtehetségesebb fiatal zenészek mutatkoznak be ezen a két napon, legtöbben a Zeneakadémia már végzett vagy jelenlegi hallgatói.
Hírek
Balázs Elemér dzsesszdobos háromórás koncerttel ünnepli negyvenedik születésnapját a pesti Vármegyeháza épületének díszudvarán augusztus 16-án – erről maga a művész beszélt.
Hírek
Órák hosszat énekelte az egész Erdélyből Marosvásárhelyen, a Félsziget fesztiválon összesereglett mintegy 15 ezer fős közönség a hetvenes, nyolcvanas években óriási sikert arató LGT-slágereket – írta kedden a romániai magyar sajtó a neves együttes Erdélyben vasárnap tartott koncertjéről.
Hírek
A világ legszakadtabb híres rockere, a világ legjobb ritmusgitárosa, minden idők egyik legnagyobb rockdalszerzője: ez mind Keith Richards, a Rolling Stones alapító tagja, aki 45 évi pályafutás után (de nem végeztével), megírta emlékiratait.
Hírek
Földrajzi és stiláris korlátok nélküli nyitottság jellemzi a Sziget, idén iWiW-re keresztelt Világzenei Nagyszínpadának repertoárját. A jubileumi Szigeten – augusztus 8-15-ig – ezen a helyszínen hallhatunk afropopot Maliból, klezmert New Yorkból, roma rezeseket Romániából és megannyi változatos zenét a világ minden tájáról.
Hírek
Elhunyt Stark Tibor zeneszerző; a művésztanárt 74 éves korában, súlyos betegség után csütörtökön érte a halál – tudatta a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) pénteken.
Hírek
Az idei nyár bővelkedik szenzációs koncerteseményekben. Itt volt a Rolling Stones, koncertezik az LGT és újra Magyarországon a Syriust alapító Jackie Orszaczky együttese. Ez utóbbi augusztus 6-án 21-órakor lép föl az A38 Hajón.
Hírek
A hét végén Franciaországban szerencsétlenül járt zarándokok családjának ajánlja fel bevételei egy részét a Rolling Stones rockegyüttes, amely szerda este lép fel Varsóban.
Hírek
A tavaly októberben elhunyt Gregor József operaénekesre emlékeznek szerdán este Szegeden; a Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művész születésének 67. évfordulóján barátai és pályatársai adnak koncertet a csongrádi megyeszékhelyen, a városháza udvarán – tájékoztatott Szász Krisztina szervező.
Hírek
Hetvennyolc éves korában elhunyt Lee Hazlewood amerikai countryénekes, szerző és producer. Elsősorban Nancy Sinatrával, a hatvanas évek ünnepelt énekesnőjével közösen előadott dalai révén volt népszerű.
Hírek
Akárcsak két évvel ezelőtt, idén is nulladik nappal és rangos koncerttel indul a Sziget. A tizenötödik, jubileumi fesztiválon kedden a Locomotív GT lesz a főszereplő az Óbudai-szigeten.
Hírek
Brüsszel főterén ad koncertet a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás karnagy vezényletével szerdán.
Hírek
Mintegy 7000 rajongó előtt adott koncertet csütörtökön este a floridai Kennedy űrközpont „rakétakertjében" Bruce Willis és blues-zenekara.
Hírek
Zalatnay Sarolta, Aradszky László, Korda György, Balázs Klári – csupán néhány név a Sziget retrósztárjai közül, akik fellépnek, az idén „tibi csoki”-ra keresztelt táncdalfesztivál sátorban. A Sziget egyik legbulisabb sátrában, a múlt évszázad slágerei mellett, idén is lesz vizespóló-verseny, csokiba öntött szépségkirálynőkkel, és a helyszínen folyékony csokoládéval alkalmi keresztelőt is celebrálnak majd: aki akar, a Sziget idejére felveheti a „tibi” nevet.
Hírek
A béke és a szerelem éjszakái" címmel ad koncertet a Világzenekar a Békéért szeptemberben, Solti György halálának tizedik évfordulója alkalmából Valerij Gergiev vezényletével Budapesten – közölték a szervezők kedden.
Hírek
Eddig több mint 100 zenekar csatlakozott a világ leghosszabb koncertjéhez. A Sziget 2007 most bemutatkozó Open Tisztás elnevezésű helyszínén a világ leghosszabb zenei koncertje születik – és egyúttal a nemrégiben felállított világrekord megdöntése is.
Hírek
Kis híján általános botrányba fulladt hangtechnikai hibák miatt Julio Iglesias bukaresti koncertje; a kárvallott rajongók a fogyasztóvédelemhez eljuttatott panaszokkal próbálják enyhíteni csalódottságukat.
Hírek
Hatvankét éves korában meghalt Uncle John Turner, legendás amerikai bluesdobos.
Hírek
Már lényegesen javult Etta James, a blues és a soul egyik nagyszerű énekesnőjének állapota, de még kórházban van, miután komplikációkkal járt egy hasműtétje. Csaknem biztos, hogy ki kell hagynia a nyárra tervezett közös turnét B. B. Kinggel.
Hírek
Megjelent Prince legújabb albuma, a Planet Earth. A korong mind a tíz dala friss szerzemény. A lemez a sokoldalú amerikai zenész eddigi pályafutása során megszokott stílusbeli változatosságot tükrözi
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ