Hírek
A Holnap hajnalig című sláger lett a legnépszerűbb a nézők szavazatai alapján a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált! című műsorsorozatának péntek este a Millenáris Parkban megrendezett döntőjén.
Hírek
Heaven and Hell néven lép fel szerdán Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a brit Black Sabbath együttes két „eredeti" tagja és Ronnie James Dio amerikai rockénekes, aki korábban szintén a nevét adta a formációhoz – közölte a koncertet szervező Livesound Productions iroda.
Hírek
Csaknem tízévi szünet után ismét eredeti összetételében turnézik a 90-es évek legnagyobb sikerű brit lánybandája, a Spice Girls.
Hírek
Az 1990. óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol egykor virágzott a zsidó zenei kultúra. A zenejkar július 4-én szerdán ad koncertet 20-órától a Benczúr Ház kertjében.
Hírek
Forró nyári napokon a hatalmas ősfák és hűs park közepén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, kellemes és színvonalas kikapcsolódást nyújtanak az immár hagyományos nyáresti előadások.
Hírek
A napokban kezdődő közvélemény-kutatás alapján dől el, hogy pontosan hol épül fel a szerb főváros régóta hiányolt operaháza.
Hírek
2007. szeptember 16-án Budapestre érkezik a Black Eyed Peas a “Pepsi Black Blue and You című világkörüli turnéjának keretén belül.
Hírek
Péterfy Bori, a Krétakör Színház színésznője, a KrétakörSzínészTáncZenekar énekese július 8-án koncertet ad a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Hírek
Sopronban ötödik alkalommal rendezik meg a Liszt Fesztivált, az idei programsorozat július 20-án kezdődik. A 2002 óta működő egyesület elsődleges céljának tekinti a Liszt-kultusz ápolását, ennek szellemében szervezi a fesztivált – mondta Taschner Tamás, a rendező Liszt Ferenc Kulturális Egyesület titkára.
Hírek
Stevie Wonder, Aretha Franklin, Carlos Santana és Jessye Norman lesznek a legnagyobb csillagai annak a koncertnek, amelynek célja összegyűjteni a szükséges pénzt Martin Luther King, a legendás amerikai fekete polgárjogi vezető emlékművéhez.
Hírek
A Rádió Aranykora című műsorát mutatja be kedden a jelenlegi összetételében fél éve együtt dolgozó Cotton Club Singers, a koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. Az együttesbe – László Boldizsár és Fehér Gábor mellé – Kozma Orsi és Szűcs Gabi helyére Mezőfi Gabi és Bartus Patrícia érkezett, az új felállásban a formáció lassan fél éve járja az országot.
Hírek
A KFT együttes homokanimációval kísért koncertjét láthatják és hallhatják az érdeklődők szombat este a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében - közölték a szervezők.
Hírek
Tízezereknek adott koncertet Elton John brit popsztár Kijevben szombat este az AIDS elleni harc jegyében.
Hírek
Bryan Adams kanadai rockénekes és Rúzsa Magdi lép ma színpadra a T-Mobile 11. Kapcsolat koncertjén Budapesten, az 56-osok terén.
Hírek
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) és a Szövetség a Szerzői Jogokért (ProArt) 2007. június 28-án tartott közös sajtótájékoztatójukon vadonatúj slágerlista indulását jelentették be. Míg a korábbi Kislemez Top 10 lista a boltokban fizikai formában eladott maxik fogyásait tükrözte, mostantól a Single (Track) Top 10 tartalmazza az on-line dalletöltéseket is.
Hírek
Bryan Adams kanadai rockénekes és Rúzsa Magdi lép színpadra szombaton a T-Mobile 11. Kapcsolat koncertjén Budapesten, az 56-osok terén.
Hírek
Aki a zuhany alatt énekel, erősíti az immunrendszerét, és teljesen mindegy, hogy eközben hamisan, vagy kristálytisztán dalol-e – írja a Die Welt című német napilap online változata, ismertetve a frankfurti egyetem zenepedagógiai intézetének kutatásait.
Hírek
Adásszünettel tiltakozott több mint 10 ezer amerikai internetes rádióállomás kedden a webrádiókra kirótt jogdíj drasztikus emelése miatt.
Hírek
Testmosó és Sushi Bár is várja a látogatókat a július 12-én debütáló Balaton Sound fesztiválon. A Zamárdi Szabadstrandon bemutatkozó új rendezvény, a zenei kínálatán túl, szolgáltatásaival is kitűnik a hazai fesztiválok sorából.
Hírek
A világ egyik legjobb koncertzenekara, a groovy-jazz elsőszámú képviselője, a New York-i Medeski Martin & Wood trió most a gitárvirtuóz John Scofielddel kiegészülve lép fel július 3-án a Millenárison.
Hírek
Először koncertezik Magyarországon Tori Amos; az amerikai zongorista-énekesnő vasárnap este lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Hírek
Nemzetközi Gitárfesztivál kezdődik szombaton Balatonfüreden, s a július 1-ig tartó rendezvényen Guinness-rekordra készülnek a zenészek; a világ leghosszabb koncertjét akarják „összehozni” a balatoni városban – közölte Eötvös József, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a gitárfesztivál művészeti vezetője.
Hírek
Bár eddig Woody Allent úgy ismerte a világ, mint a swingkorszak szerelmesét, a New York-i író-rendező-színész most mégis operarendezésre adja a fejét: Placido Domingo, a Los Angeles-i Opera igazgatójának felkérésére Puccini Gianni Schicchi című egyfelvonásos művét állítja színpadra.
Hírek
Amikor a skóciai Glasgow egyetemének 28 éves lengyel takarítója, Aleksander Kudajczyk engedélyt kért az egyetemi kápolna zongorájának használatára, a személyzet nem hitt a fülének: az addig elsősorban felmosófát és seprűt táncoltató kezek alól koncert-világszínvonalon szólaltak meg Chopin művei.
Hírek
Jövő péntektől egy hónapon át tart az idei Zsámbék Jazz Open programsorozata, amelynek ráadás koncertje a Dés László-Balázs Elemér Quartet és a Voces4 Ensemble májusban elmaradt, Contemporary Gregorian lemezbemutató hangversenye lesz - hangzott el a rendezvényt beharangozó keddi budapesti tájékoztatón.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ