Hírek
Az idén hároméves Veszprémi Ünnepi Játékok nyitó előadása Mozart: A varázsfuvola című operája lesz augusztus 2-án, szerdán este nyolckor. A nemzetközi szereplőgárda a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar közreműködésével, Kocsis Zoltán vezényletével koncertszerűen adja elő az operát, amelyben a külföldiek mellett az Éj királynője szerepében Miklósa Erikát hallhatja a közönség.
Hírek
A kézművesek nem ismernek lehetetlent, hiszen még a márványt is képesek megszólaltatni – hangzott el hétfőn a Magyar kézművesség 2006 és A zene világa – kézműves szemmel című kettős pályázat hétfői díjkiosztó ünnepségen a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, amelyen A magyar kézművességért díj arany fokozatával jutalmazták Molnár Sándor kőfaragót, aki carrarai márványból készített hegedűt.
Hírek
Jövő év elején már újra színpadra állna Lucciano Pavarotti világhírű tenor, akit két hete műtöttek meg hasnyálmirigyrák miatt - írta a La Stampa című olasz napilap hétfõi számában.
Hírek
Verdine White nem az egyetlen fekete zenész, akinek „megtévesztésül” a White családnév jutott. A nagyon laza, szórakoztató soulzenét játszó Earth Wind and Fire együttes basszusgitárosa 55 éves.
Hírek
Zeffer András zenekarvezető, billentyűs közelmúltban ismertté vált súlyos, életveszélyes betegsége miatt belátható ideig nem koncertezik a Rock Band, a kitűnő zenészekbõl álló szupergrup.
Hírek
Lemondott a Bartók Béla emlékbizottsági tagságáról Fischer Iván; a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója levélben közölte döntését Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, a testület elnökével.
Hírek
Hatvanezer néző előtt, kétórás, forró hangulatú koncerten lépett fel Robbie Williams a Puskás Ferenc Stadionban turnéjának július 19-i budapesti állomásán.
Hírek
Eric Clapton kedden este első magyarországi koncertjén a zsúfolásig megtelt Budapest Sportarénában igazolta a vele kapcsolatos várakozásokat - egy sztár volt itt, akiben nem kellett csalódnia a népes hallgatóságnak, teljesítette a rock- és bluesrajongók várakozását.
Hírek
A nemzetközi fesztiválpaletta több nagy eseménye között idén a Sziget is vendégül látja a világ legegyedibb „utazó partyját”, a Silent Discot. A Csendes Diszkó egy rendkívüli akusztikus élmény a résztvevőknek és egy furcsa vizuális kép a kívülállóknak, hiszen a partyzók egy drótnélküli fejhallgatón keresztül hallják csak a kiválasztott zenét, s így táncolnak a csendes térben.
Hírek
A 40. Montreux-i Dzsesszfesztivál nagyszerű összegzése volt a legendás rendezvénysorozat több évtizedes történetének, s egyúttal felcsillantotta a műfaj ígéretes jövőjét - hangsúlyozza az a közlemény, amelyet a seregszemle befejezése alkalmából adtak ki.
Hírek
Nagy sikerű közös improvizatív dzsesszkoncertet adott Szabados György zongoraművész és Vladmir Taraszov orosz ütõs szombat este a 60. Avignoni Fesztiválon.
Hírek
Bátorította a mellrákban szenvedő embereket Kylie Minogue ausztrál énekesnő a brit Sky 1 televíziós csatornának adott interjúban a közreadott előzetes szerint.
Hírek
A magyar Little Jazz Band nyerte meg a 26. alkalommal megrendezett Saint Rapha-i Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny városi díját - tájékoztatott Szabó Antal, a zenekar egyik tagja.
Hírek
Idén 200 éves a köztársasági elnök hivatalának otthont adó Sándor-palota. A Köztársasági Elnöki Hivatal szeretne méltóképpen megemlékezni a klasszicista épület bicentenáriumáról.
Hírek
Nyáresti koncertsorozat kezdődik az Állatkertben július 26-án, szerdán este fél kilenckor a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar fellépésével. A hangversenyen Rossini, Csajkovszkij, Dvorák, Johann Strauss, Verdi, Puccini, Offenbach és Brahms művei csendülnek fel Ligeti András vezényletével.
Hírek
A Whitesnake együttes, a legendás brit rockbanda eredeti énekesével, David Coverdale-el ad koncertet augusztus 1-jén, jövő kedden este a budapesti Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A zenekar a magyar rockrajongók egyik kedvence, így fellépése az év egyik legjelentősebb hazai rockeseményének ígérkezik.
Hírek
A Veszprémi Nyári Fesztivált hatodik alkalommal rendezik meg július 24. és augusztus 20. között. Huszonöt rendezvényen három földrész 13 nemzetének kultúrája mutatkozik be. Az egy hónapos rendezvénysorozat négy fő blokkból áll: Világjava estek, Zenélő udvar, Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál és Nyáresték a várudvaron elnevezésű táncszínházi előadások.
Hírek
Az Óbudai Nyár a komolyzene közönsége számára is izgalmas programokat kínál. A Kiscelli-kastély gesztenyefás-madaras udvarában, a hely szelleméhez illeszkedő három hangversenyen július 30-án, augusztus 6-án és augusztus 13-án Vivaldi és Bottesini, Schubert és Donizetti, Mendelssohn és Csajkovszkij közkedvelt kompozícióit hallgathatja a nagyérdemű.
Hírek
A Danubia Szimfonikus Zenekar Strauss-estjével július 21-én, pénteken 19-órakor folytatódnak az ingyenesen látogatható zenés esték az óbudai Fő téren.
Hírek
A Beatles Nápolyból lopta Yesterday (Tegnap) című, hatvanas évekbeli világhírű slágerét - állítja most, 2006-ban Lilli Greco olasz zeneszakértõ és zeneszerzõ.
Hírek
„Az évszázad tenoristája volt - csaknem" - írta egyszer egy kritikus Giuseppe Di Stefanóról, aki július 24-én tölti be 85. életévét, s aki egy 2004-ben őt ért támadás óta kómában fekszik Milánóban.
Hírek
Július 19-én, szerdán 21-órától ingyenes koncertet ad a Heaven Street Seven az A38 Hajón. Az együttes előzenekaraként a Vad Fruttik nevű formáció lép föl.
Hírek
Elmarad egy keddre, New Yorkba szervezett, Lifebeat című reggae koncert, mert - noha a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az AIDS elleni harc fontosságára- , a fellépők közé olyanokat is meghívtak, akik korábbi dalszövegeikben támadták a melegeket.
Hírek
A szeretet visszatér-mottóval ismét százezrek tódultak szombaton Berlin központjába, a Love Parade technozenei világtalálkozóra.
Hírek
Exhumálták Farinelli - azaz Carlo Broschi, a XVIII. századi híres kasztrált énekes - földi maradványait, hogy tanulmányozásukkal megfejtsék csodálatos hangjának titkát.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Sohasem hazudnak annyit, mint esküvő előtt, háború alatt és vadászat után."
Bismark
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ