Hírek
Akik csak egy-két napra szeretnének kilátogatni a Sziget egy hetes bulijára, június 16-tól már napijegyet is tudnak elővételben vásárolni. Miután idén kevesebb – a korábbi 40 ezer helyett csak 25 ezer - napijegy kerül naponta forgalomba, érdemes élni az elővételi lehetőséggel.
Hírek
Horváth László barátunk, zenésztársunk 2005. április 13-án, 33. születésnapja másnapján gyomorszájától lefelé lebénult. Azóta életét kerekesszékhez kötötten éli. A moszkvai Neurovita Klinika ős-sejtbeültetéses kezelése talán az egyetlen gyógykezelés, ami Lacit újra „lábra tudná állítani". A kezelés költsége 15-20 millió forint.
Hírek
Győriványi Ráth György megbízott fő-zeneigazgató a csoportos létszámleépítés során, a Kossuth-díjas művészek közül senkit nem kíván elbocsátani. Ezt a megbízott fő-zeneigazgató közölte csütörtökön.
Hírek
Hétfőtől Vass Lajos korábbi államtitkár miniszteri biztosként vezeti fél évig az Operaházat, Hegyi Árpád Jutocsa eddigi főigazgató közös megegyezéssel távozik - közölte szerdán Hiller István kulturális miniszter.
Hírek
200 nemzetközi sztár, 500 hazai zenekar, előadó, Dj, több tucat színtársulat, akrobaták, humoristák, táncosok, bábosok, napi 200 program, több mint 60 programhelyszínen – ezt nyújtja az idei Sziget. Mindezt június 15-ig olcsóbb, elővételes áron.
Hírek
A Depeche Mode június 12-én ismét Budapestre látogat. A brit trió ezúttal a Puskás Ferenc Stadionban teszi tiszteletét, alig három hónappal azt követően, hogy a Papp László Sportarénában adott teltházas koncertet.
Hírek
Eddig még nem hallott régi és vadonatúj számok is felhangzanak a Kispál és a Borz június 17-i koncertjén a PeCsa Szabadtéri Színpadán.
Hírek
Mobiltelefonon is nyomon követhetik Robbie Williams koncertkörútját a T-Mobile elõfizetői - jelentették be a T-Mobile és a Sony-Ericcson képviselõi csütörtökön.
Hírek
Bozóki András szerint nem biztos, hogy jó döntés volt Hegyi Árpád Jutocsa kinevezése az operaház élére, a távozó kulturális miniszter kedden nyilatkozott errõl „virtuális fogadóóráján".
Hírek
Kőszegi Imre, a magyar jazzdobosok doyenje június 12-én lemezbemutató koncertet ad a Művészetek Palotájában, a Hétfő Esti Jazz elnevezésű sorozatban.
Hírek
Győriványi Ráth György váltja Kesselyák Gergelyt az operaház főzeneigazgatói székében - ezt Hegyi Árpád Jutocsa, az intézmény főigazgatója jelentette be csütörtökön Budapesten.
Hírek
Az MTI az operaház belsõ ügyeit jól ismerõ több forrásból is úgy értesült, hogy Gyõriványi Ráth György válthatja Kesselyák Gergelyt a fõzeneigazgatói poszton.
Hírek
Elkezdõdött az egyeztetés az Operaház vezetése és az intézmény szakszervezete, valamint a közalkalmazotti tanács között, az elsõ tárgyalást kedden délután tartották Budapesten.
Hírek
Június 23-án pénteken 18-órakor ad – felolvasással egybekötött – koncertet az Ingeborg Bachmann Quintett a Collegium Budapestben.
Hírek
A tíz zenészből álló Babylon Circus együttes a bolondozás és a jókedv jegyében ünnepli a Zene Ünnepét. A különféle zenei stílusok, így a rock, a ska, a reggae, a jazz vagy a keleti zenék összegyúrásából olyan magával ragadó hangulatot teremtenek a színpadon, hogy a közönség ellenálhatatlanul táncra perdül tőle.
Hírek
2003. áprilisában léphettek az első vendégek az A38 Hajó fedélzetére. Az azóta eltelt bő három évben bebizonyosodott, hogy ez egy sikertörténet. Sikertörténet Budapest számára, hiszen egy nemzetközileg is elismert koncerttermet sikerült kialakítani és sikertörténet a budapestiek számára is, hiszen estéről estére színvonalas, sokszínű produkciókkal találkozhatnak.
Hírek
Nem született döntés egy esetleges hét végi operabeli sztrájkról a szerdai szakszervezeti értekezleten - közölte a Magyar Állami Operaház szakszervezetének vezetője.
Hírek
Június 16-án elsöprő funk-attak helyszíne lesz az A38 Hajó. A tavalyi Sziget Fesztiválon letaglózó erejű koncertet produkált Fishbone tér Vissza Európába, hogy megmutassa, milyen is egy teljesen őrült funk-metál-ska-dzsessz koncert.
Hírek
Sting angol énekes, basszusgitáros és zeneszerző ötödik alkalommal ad koncertet Budapesten. A Broken Music Tour keretében a Papp László Budapest Sportarénában június 20-án fellépő kitűnő rockzenész koncertjére ezúttal harmincesztendős fia, Joe Sumner és együttese, a Fiction Plane melegít be.
Hírek
A június 12-ével kezdődő héten kerül a boltokba a Neo új kislemeze, a Record Straight. A single rendkívül gazdag tartalommal - az eredeti verzión kívül - 3 remix-szel, és egy klasszikus B-side-dal, a nagylemezen nem szereplő Supermodel Planet koncertverzójával - amely tavaly a zenekar a Művészetek Palotájában tartott exklúzív koncertjén lett rögzítve - kerül forgalomba.
Hírek
Zenéjük sokféle stílus, a trip-hop, a rap, a ska, a reggae, a techno és a rave elemeibõl ötvözõdött - ez a Massive Attack nevű brit formáció, amely június 13-án, kedden a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán ad koncertet.
Hírek
A Blue. Lépj tovább sorozatra először tavaly nyáron került sor az A38 Hajón. Az ingyenes koncertek akkora sikert arattak, hogy a szervezők úgy döntöttek, idén is folytatják kezdeményezést. A nyár folyamán fellép a Quimby, a Kispál és a Borz, a Heaven Street Seven, a Másfél, a Deti Picasso, a Zagar és az Emil.RuleZ!.
Hírek
Pink amerikai énekesnő lesz a sztárvendége a június 18-án a Felvonulási téren tartandó 10. Kapcsolat koncertnek, amelyen fellép a Tarantinos és a magyar Nox együttes is. Ezt csütörtökön jelentették be az esemény beharangozóján, a budapesti New York Palotában.
Hírek
Nagy sikerű teltházas koncertet adott Kurtág György és Kurtág Márta szerda este a Párizsi Magyar Intézetben (PMI) az idén 80 éves magyar zeneszerzõ tiszteletére rendezett Kurtág György: a zene mint alkotás című, mesterkurzusokkal és koncertekkel egybekötött háromnapos nemzetközi konferencia záróeseményeként.
Hírek
Keith Emerson együttese, a Ten Years After, Chris Farlowe, a Nazareth és az elmaradhatatlan Ripoff Raskolnikov lesznek a külföldi sztárvendégei.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ Becsüld meg a kezdőt – ő semmi, de még minden lehet."
Forbáth Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ