Puccini jó mozi
Dátum: 2009. július 20., hétfő, 10:46
A Magyar Állami Operaház művészeti vezetője Puccini Bohémélet című operáját vitte színre a Bajor Színházművészeti Egyetem diplomázó növendékeivel a müncheni Prinzregententheaterben, az egyetem játszóhelyén. A produkció sikere nyomán Kovalik Balázs négy német színház vezetőjétől kapott felkérést. Februárban Eötvös Péter születőben lévő új operáját, a Die Tragödie des Teufels című darab világpremierjét rendezi a Bayerische Staatsoperben.

– Számtalan német cikk adja hírül: Münchenben nem akármilyen mértékben figyeltek oda erre az előadásra.

– Komolyan vette a müncheni sajtó, igaz, ezek az újságok jóval komolyabbak is, mint a mai magyar napilapok. Nem tudok róla, hogy Süddeutche Zeitung főszerkesztője bármikor azt mondta volna, hogy hetente csak egy színházi (opera) kritika jelenhet meg. A szakma és a közönség szintén nagyon komolyan vette a premiert, és a következő öt előadást. Sorba álltak a jegyekért, annak ellenére, hogy ez "csak" egy vizsga volt. És valóban, négy német operaház művészeti vezetője keresett meg a premier után: szeretne velem dolgozni.

– Az írások azt tükrözik, hogy rokon módon értelmezték az elképzelését – megértették.

– Alapvető különbség mutatkozik a magyar és a nyugat-európai publikum között. Sokan úgy gondolják, hogy hál' istennek, hiszen nem kell mindenkinek egyformának lennie. Én is úgy gondolom, nem kell, de a nyitottságban, az ismeretlen dolgok jóindulatú megközelítésében mégis hasonlítani kellene. Nálunk sajnos előre gyártott vélemények érvényesülnek a civil életben is.

– A budapesti és a müncheni munkakörülmények is eltértek.

– Két nagyon lényeges különbséget említhetek. Az egyik, hogy a müncheni egyetemnek sokkal több a pénze. Megengedhette magának, hogy az ezer személyes Prinzregententheaterben két szereposztásban állítsa ki a vizsgát. Sokkal nagyobb az intézmény figyelme is: az énekesképzés megkapja mindazt, ami ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy megfeleljen a kor követelményeinek. Budapesten évente, félévente „elszenvedem", hogy egy gazdasági igazgató vagy főtitkár megkérdezi: miért van szükség nyilvános operavizsgára? A vizsgán miért van szükség reflektorra? Miért kérünk három próbára jelmezt és öltöztetőt, és miért nem csak kettőre...? Ez azt mutatja, hogy akiknek szavuk lehet (egészen a minisztériumig elmenve), fogalmuk sincs róla, hogy mi kell, hogy színpadilag európai szinten képzett énekeseket bocsássunk ki az egyetemről. Münchenben diplomáztam, fél évig oktattam Berlinben, tanítottam Lipcsében is. Nagyon nem szeretem a német akadémiákban, hogy az utolsó két évben másutt képzett növendékeket vesznek föl a master classba vagy a 11-12. szemeszterre. Így nincs építkező munka, a mások által vetett búza termését aratják le. A német főiskolákon, illetve egyetemeken ezért lassan alig találni német növendéket, Oroszországból, Ukrajnából, Olaszországból, Albániából, sőt Magyarországról érkezett fiatalok diplomáznak náluk. Koreában különösen divat, hogy a négy főiskolai év után még kettőre Európába jönnek a fiatalok, a Bohémélet Mimije és Rodolfója is koreai volt. Szépnek tartom, hogy a budapesti Zeneakadémián viszont a tanár szinte a nulláról épít föl egy hallgatót, hosszú távú munka folyik. Ugyanakkor Münchenben a diákok nyitottabbak, lazábbak, de fegyelmezettebbek is. Mi itthon emocionálisan viszonyulunk a munkához, heves vitákba keveredünk, vagdalkozunk. Ott nem kellett stilisztikai akadályokat leküzdeni, a növendék azt is megcsinálja, amivel nem ért egyet, hiszen tudja: ez a feladata. Legfeljebb nem sikerül tökéletesen megoldania. Ez az attitűd olyan munkahangulatot teremt, amelyben kevesebbszer görcsöl a rendező és a karmester gyomra. Itthon a kéréseimre rendszerint kapásból az a válasz: nem, ez lehetetlen. Ott ilyen nem hangzik el, a színház emberei azt mondják, megnézzük. És ez nem valami "politikai" lózung, az ügy elkenése, hanem utánajárnak, hogy teljesíthető-e a kérésem. És tényleg, 1-2 nap múlva vagy azt mondják, lehet, vagy elmagyarázzák: miért nem megy.

– Több lap idézi, hogy azt mondta volna: Puccini nagy mozi.

– A Bohémélet ebben az interpretációban egy bollywoody stúdióban, egy filmforgatáson játszódik. Szerintem nem hajánál fogva előrángatott ötlet. Arra kívántunk reflektálni, hogy a bohém létben a valós és a valótlan élet miként tükröződik egymásra. Murger és Puccini hősei nem jelentős művészek, inkább lázadó emberek, akik a művészségbe menekültek. Kicsit társadalmon kívüli figurák, akik bárzongoristaként, festő-mázolóként, újságíróként művészt játszanak. Puccini ezt igen keményen ábrázolja, megbocsátó kritikával, de szatirikus hangon, mindez ott áll a partitúrában és zeneileg „meg van mutatva". Ahogy Marcello és Rodolfo lustálkodik a padlásszobában, csupa mellébeszélés. Egy elhazudott életről szól Rodolfo áriája, amelyben bemutatkozik Miminek. Izgalmas zenei gondolkodás, elindul egy bel canto ária, amelyet megszakít egy recitativo: ki vagyok? költő, mit csinálok, hát élek - csupa semmitmondó, őszintétlen válasz. Nagyon hasonlít a bollywoody filmek, a szappanoperák álságos miliőjéhez. Valljuk be, hogy a Bohémélet a sztorit tekintve nem több, mint egy szappanopera. Puccini 1896-ban írta, akkor volt születőben a film, ami nagyon érdekelte. A kompozíciós technikájában sok filmes elemet használ, ráközelítéseket, totálokat, a második felvonásban atmoszféra teremtő zajokat. Azt mondhatnánk: filmzeneszerzőként dolgozik. A banális halált, a tüdőbeteg Mimi halálát is a filmes halállal vetettük össze. Az igazi, az átélhető halál nem az eljátszott exitus, hanem a kapcsolatok elmúlása, az általunk fájdalmasan elrontott kapcsolatok halála. 

– A Süddeutsche Zeitung azt is írta, hogy a Staatsoper jobban tenné, ha lecserélné az előadását az akadémiáéval.

– Négy héttel a vizsgánk előtt a kétezer személyes Staatsoperben Mimi szerepében Anna Netrebkót hallhatta a közönség. München 1,3 millió lakosú város. A Nemzeti Színházban játszó állami opera mellett operaelőadásokat tartanak a Gärtnerplatz Theaterben, a Prinzregententheaterben, desszertnek ott van a tavaly felújított rokokó Cuvilliés-Theater. Egy este négyezer ember választhat Netrebko és egy még ismeretlen koreai lány, egy hagyományos előadás és egy talán meglepő szemléletű között. A választás lehetősége hozzájárul a nézők nyitottságához. Budapest lakónak száma kétmillió fölött jár, és egyetlen operaszínpada van. Ez lehetetlen, lehetetlen, lehetetlen.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára."
Werner Hofman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ