– A zeneiskolában zongoráztam, hegedűvel folytattam, trombitálni próbáltam, majd jött a gitár 13 és fél évesen. 15 évesen színházi zenészként kezdtem a szakmát - mesélte az MTI-Pressnek.

– Megérintette a pop-rockzene is.

– Főleg a Beatles és a Rolling Stones, őket ma is szeretem.

– És a dzsessz? Hogyan került vele kapcsolatba?

– Dzsessz-klubok híján a vendéglátóipari zenélés révén ismertem meg ezt a zenét. Különlegesnek tartották, én is különleges akartam lenni, így csatlakoztam azokhoz a zenészekhez, akik máig is barátaim - Jávori, Kőszegi, Tomsits, Németh János, Pege, Szakcsi, Kathy Horváth, Ráduly, Orszáczky, Deák Bill, Charlie...

– Kik a példaképei?

– Wes Montgomery a gitár tökéletes uralásáért, kommunikatív erejéért, ami minden gitáros álma. Jimi Hendrix a forradalmat, a hangszerrel való azonosulást jelentette. Szabó Gábor, aki európai egyedi stílusa ellenére is sikert aratott, és Amerikában is elfogadták.

– Milyen emlékei vannak róla?

- Nagy egyéniség. Eleinte nem tetszett, nagyon más volt, mint a nagy elfogadott sztárok. Azután rájöttem egyéni játékának az értékére. Nagy élmény volt budapesti koncertjén mellette játszani.

– Világsztárokkal lépett fel...

– Frank Zappát emelném ki, aki mellett játszva megtapasztalhattam, hogy milyen, amikor egy nagy művész kisugárzása tízezreket bűvöl el. A Budapesti Búcsúra jött 1991-ben, Szakcsival, Egri Jánossal és Kőszegi Imrével mi alkottuk a kísérő formációt. James Moodyval 2 órás tévéshow-t forgattunk, Victor Baileyvel és Terry Lynn Carringtonnal készítettem el a Blue Victory című CD-t, amely 12 európai országban jelent meg. Herbie Mann meghívott - mint kiderült, utolsó - lemezére, sokat tanultam tőle pár óra alatt. 75 perc címmel élő CD-t készítettem Trilok Gurtúval, a legendás indiai ütőssel.

– Miért nem készült lemez a 60. születésnapra?

– A születésnap nekem nem ünnep. Lemezt akkor kell felvenni, ha van mondanivaló. Az első saját lemezek 1989-től zenekari lemezek voltak a Saturnusszal. Amíg felvételeket csináltam Zoránnal vagy Presserrel, nem volt miért magamnak írni. Azután megírtam a Kinn és Benn című lemezt. Később jött a siker a Blue Victoryval, azután a Babos Project Romanival az Egyszer volt, a 75 perc és a Variáció. Most egy új zenei anyagon dolgozom. Különlegessége, hogy lovári nyelven szólnak rajta a dalok, dzsesszbe ágyazva, ez egyedüli a világon. Emellett a Poject Special formáción kívül sok mindenkivel játszom szívesen. Játékostárs vagyok, kiszolgáló nem.

– Hogy áll a társműfajokkal, például a blues-zal?

– A bluest is nagyon szeretem, és minden magas színvonalon létrehozott muzsikát ugyanúgy. Növendékeimet biztatom, hogy ismerkedjenek meg a bluesgitározással, alap tudnivaló...

– Tanít. Mit szeretne átadni?

- A zenét nem lehet tanítani. Őrző-védő, nevelő, idősebb muzsikus vagyok. Mint a kertész, vigyázok a palántákra, nehogy gyom kerüljön közéjük vagy megsérüljenek. A legfontosabb: a zenélésnek létformává kell válnia. Kell a lelkierő a célok megvalósításához, és ragaszkodni kell a magas minőséghez, az egyéni hangzáshoz. Kell lennie saját ujjlenyomatnak a muzsikában.

– Milyen az utánpótlás?

- Csodálatosak a fiatal gitárosok. A technikai tudás, a minőséghez való ragaszkodás megvan, a különbségek abban vannak, hogy ki mit akar közvetíteni.

– Milyen a hazai dzsessz helyzete?

– Nagyon jó. A magyar dzsessz Európában az egyik legnívósabb, színvonalában nagyon közel van az amerikaihoz. Itt is sokan játszanak olyan jól, csak másképp. A magyar dzsessz a hazai kultúrának marginális, de nagyon intenzív szelete. Fontos, hogy felkerültünk a bárokból, éttermekből a koncertszínpadokra. Ez a műfaj koncertélmény lett. Magas színvonalú koncertélményt 200-300 embernek lehet nyújtani.

– A Magyar Jazzművészek Társaságának alelnöke.

– A kulturális kormányzat a magyar dzsessz támogatását úgy tudta felvállalni, ha egy szervezettel - zenészek, komponisták és lemezkészítők csoportjával - áll szemben, és nem egyes művészekkel, zenekarokkal. A szubvenciót úgy adják, mint egy színháznak vagy szimfonikus zenekarnak. Aktív a társaság: állandó klubot hoztunk létre a Columbus hajón, bevittük a dzsesszt az Operába, itthon és külföldön jelentős művészeti akciók részesei vagyunk. A támogatás az utóbbi években néhány százezer forintról több tízmillióra emelkedett. Sokat harcoltunk érte. A szubvencióból szervezzük például a taliándörögdi fesztivált a kiesett kapolcsi helyett. A pénzt nem a minisztérium osztja el, hanem mi használjuk fel.