- A kezdetben népzenei műhelynek nevezett közösséget apám alakította 1975-ben, majd beszállt az öcsém, és bekapcsolódtam magam is az akkor leginkább még csak hangszerkészítéssel foglalkozó kis csapatba. Aztán 1985-ben az országban az elsők között egyesületté alakultunk, és nagy lendülettel hozzáláttunk a fiatalabb és idősebb korosztály népzenei neveléséhez, illetve több kórus, zenész képzéséhez. Talán nem szerénytelenség, ha elmondom: a 3500 lelket számláló faluból legalább 500-an tanultak meg zenélni az alatt a tíz év alatt. Muzsikáltunk a saját és a közönség kedvére, itthon és külföldön egyaránt, miközben fokozatosan gyűltek körülöttünk a hangszerek is. Kiállítások, előadások rendezése gazdagította a repertoárunkat, szóval szépen fokozatosan megismertek bennünket szerte a világban. Gondolom, e törekvésünknek szól a mostani (két) elismerés.

- Honnan valók a legszebb élmények?

- Például Angliából, Sevillából, Dél-Koreából, Franciaországból - sorolhatnám hosszasan. Ám nem az a legfontosabb, hogy mi mit éreztünk egy-egy külföldi úton, hanem hogy a vendéglátók, a közönség gazdagodott-e általunk.

- Nem is kétséges, hogy igen a válasz. Szerintem a lassan kétezres családi hangszergyűjteményt sem lehetett csak itthonról összeszedni.

- Valóban, nagyon sok hangszert kaptunk a határon túlról ajándékba. Tavaly például egy Németországban élő magyar orvos lepett meg azzal, hogy egész gyűjteményét átadta nekünk.

- Kapni öröm, de ahogy a mondás tartja: adni még inkább. A Csokonai díjat az egyesületnek odaítélők nyilván a csapat tudásának gondos ?szétterítését?, a magyar népzene megszerettetéséért folytatott sokéves munkát értékelték nagyra.

- Hát már hogyne lenne öröm egy-egy nyári Csutorás tábor megszervezése?! A hatalmas érdeklődésre tekintettel idén már nemcsak Lajosmizsén, hanem Örkényben is fogadjuk a világ több országából érkezőket. És ha már jönnek, hadd tehessenek a táborban tanultakból vizsgát is. Most már ehhez is megvan a jogosítványunk.

- Keveseknek adatik meg olyan jó évkezdés, mint Önnek. Az egyesületnek odaítélt díjat szinte azonnal követte egy másik elismerés: a Pest Megyei Iparkamara pályázatán a beadott kilenc hangszernek köszönhetően Öné lett a Magyar Kézműves Remek cím. Sokan szálltak versenybe?

- A többségében iparművész 87 pályázóból 37-en kaptak különböző kategóriákban elismerést. A hangszerfronton az én munkáim győztek.

- Említene néhányat a remekek közül?

- Egyebek mellett saját gyártású palóc bőrdudát, ütőgordont, xilofont, háromféle citerát - köztük egy hasas tenort - nyújtottam be, amelyeket igen komoly zsűri vett szemügyre.

- A szép és bonyolult nevű míves népi hangszereket csak gyártja és megszólaltatja, vagy - például kipróbálásra - oda is adja az érdeklődőknek?

- Miért ne nézhetné meg, szólaltathatná meg bárki ezeket? Kiállításainkon, szerepléseinken hatalmas lelkesedéssel jönnek oda hozzánk nézelődni a nagyok és a kicsik egyaránt. Bár igaz, ami igaz: a gyermekek lelkesedése némi munkát is ad nekünk, hisz ahogy elvonul a siserahad, hozzáláthatunk az itt-ott megbabrált, elállított darabok javításához.