Tanúhegyek
Szörényi 65
Dátum: 2010. május 25., kedd, 10:50
Szörényi Levente 65 éves. Miközben készül a december 28-i Hattyúdal című produkcióra, zenészpályája néhány villanásáról és terveiről mesélt az MTI-Pressnek.

- Ez lesz az első szólóestje?

- A koncert igénye évek óta lebeg a levegőben, a Sportaréna újdonság helyszínként. A dátumot bejelentettük, jegyet láttam valakinél, komoly a dolog. Egyeztettünk az elhangzó számokról, a rendezésről, színpadképről. Nagyzenekari hangszerelések készülnek, elsősorban a szólólemezeimhez - az Utazás, a Hazatérés és a Végtelen úton az első részben kerül sorra. A Danubia szimfonikus zenekar Kesselyák Gergely vezényletével ott kapcsolódik be a hangzásba, ahol stílusosan megszólaltatható. Értelemszerű a jelenléte a középső részben az István, a király, az Attila-Isten kardja, az Árpád népe, a Veled, Uram! előadásakor. Azután Szabolcs, Bródy meg én jövünk a színpadra, a mögöttünk lévő kivetítőkön látható korábbi felvételhez kapcsolódva játszunk Pásztory Zolival és Illés Lajossal. Az életműkoncertem nem mehet le az Illés-zenekar nélkül. Olyasmi lesz a technika, mint a Szigeten (2005-ben), amikor senki nem ült a doboknál, játszottuk a Miért hagytuk, hogy így legyen-t Zolival. Azóta Illés Lajos is elment… Az Illéstől végleg el kell búcsúzni. Közel egy tucat számot játszunk.

- Milyen hosszú lesz a koncert?

- Körülbelül 2 óra 20 perc, szünet nélkül.

- A próbák mikor kezdődnek?

- Október előtt nincs értelme. Az Illéssel kezdjük, az a legkülönlegesebb, a második részhez csak szerzőként van közöm, az elsőben egy teljes együttes szerepel. Örsöt kértem, hogy legyen a hátam mögött a dobnál - magyarázza.

A szólólemezeiről elmondta, hogy a Végtelen úton szinte ismeretlen, hiszen Erdős Péterék (a Hanglemez gyár akkori vezetői - a szerk.) teljesen "eldugták" a közönség elől. - Talán viccből úgy konferálom be, hogy erre az alkalomra készítettem - jegyzi meg nevetve. - Az Utazás, a Vidéki kislány, a Ne vágj ki minden fát Fonográf-repertoár lett. A Hazatérés lemez deklarálta együttműködésemet a népzenészekkel, díszpinty lettem köztük...

- A szólólemezek a színpadi produkciók gyökerei?

- A Hazatérésen jelent meg markánsan az a népzenei vonal, amely a Kőműves Kelement, majd az István, a királyt hozta. A Végtelen úton zeneszerzői folytatása a szintén kevésbé ismert Innin és Dumuzi, a Fénylő ölednek édes örömében sumér szövegű oratórium, amelyet 1989-ben mutattak be a Margitszigeten.

A történelmi művekről beszélgetve kijelentette, hogy az István, a király 10 évvel később is sikeres lett volna, de 1983-ban a társadalomban meglévő hatalmas várakozás felerősítette a hatást.

- Az Istvánban minden "panelt" elsütöttem, amelyet az Illéssel és a Fonográffal kipróbáltam. Talán ettől is fülbemászóbb. Az Attila kísérletező igényű darab, nem populáris, főként azért, mert nem szerettem volna, ha azzal vádolnak, hogy újabb bőrt nyúzok le az Istvánról. A zeneszerző tetten érhető benne, de más mélységeket érint a kompozíció. Tizenöt teltházas előadása volt a Margitszigeten, bemutattuk az Erkel színházban és Szegeden. Ha méltatlan darab lett volna, nem vették volna a jegyet. A Veled, Uram!, amely az öreg Istvánról szól, már az István folytatásának tekinthető, hasonlít hangzásvilágára is. Az Árpád népe - a kedvencem - zeneszerzői összegzés arról, amit minden darabban megírtam: hogyan áruljuk el egymást mi magyarok 1000 esztendeje. Nem lesz több ilyen operám.

- Elégedett az István 25 éves jubileumi előadásával?

- Ország-világ előtt zajlott a válogatás, kiváló fiatal gárda jött össze. Ha ez nem valósul meg, az Istvánnal csak kisebb színházakban találkozik a közönség.

- Illésék 1973-as szétválása után mi motiválta az újabb koncerteket?

- Az 1981-es (a Nemzeti Sportcsarnokban megtartott) koncert előtt fáradni látszott a Fonográf. Nem művészileg, emberileg. Visszautasíthatatlan igény mutatkozott ugyanakkor a közönség részéről, hogy ismét összeálljon a legendás csapat.

- S a többi visszatérés?

- Az 1990-est a Népstadionban az MDF választási győzelme, az 1996-os három koncertet a BS-ben a pénzemberek noszogatása és a közönség igénye ösztönözte. (Nehéz volt a felkészülés, Pásztory karját törte, én is betegeskedtem.) Mondtam, ne csináljunk rendszert ebből. A hármas koncertet 2001-ben kizárólag Kóbor János erőltette... Megkapták a magukét - fűzi hozzá nevetve.

- Remek a hangja, kiderült 2005-ben.

- Reméljük, működik idén is. Az Illés-repertoárnál bonyolultabb dolgokat kell megoldanom. Időben kezdem a tréningezést.

- A Hattyúdal utáni időszakra is vannak tervei.

- Folyamatosan vannak. Az István ötletétől 10 év telt el a megvalósulásig. Néhány éve gondolkodom egy Tanúhegyek című oratorituálén. Ez kilép a magyar történelem kereteiből, vallási politikai témát dolgoz föl. A mű első része a közel-keleti Maszada erődben a rómaiak és a zelóták harcát és az utóbbiak rituális öngyilkosságát idézi fel. A másik helyszíne évszázadokkal később a dél-franciaországi Pireneusokban található Montségur fellegvára. Az albigensek (katarok) utolsó bástyáját csak tőrbecsalással képes felszámolni az egyesített pápai-királyi katonaság.

- Milyen zenét hallgat?

- Csaknem egész nap szól valamilyen rádió. Főleg klasszikus, szimfonikus zenét fogyasztok, de az ír népzenétől a countryn, a bigbanden és a bluesrádión keresztül a barokkig sok minden szól nálam.

- Hogyan telnek a mindennapok?

- Dolgozom a Balaton-felvidéki szőlőmben, rövidesen kezdődik az új évad a pilisi régészeti táborban, és persze igyekszem minél többet unokázni.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ Az ember élete nem az, ami megtörtént vele, hanem az, amire emlékszik, és ahogyan visszaemlékszik rá."
Gabriel Garcia Marquez
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ