|
|
Katalin (Johanna ter Steege) férjével, Jánossal (Lukáts Andor) harminc évig élt együtt, amikor a férfi váratlanul elhagyta őt huszonnyolc éves tanítványáért (Bánfalvi Eszter). A férfi félrelépését a család egy vállrándítással elintézi, igazából mindenkit leköt valami más: Zsófi (Tenki Réka), a huszonöt éves lány terhességével, Zoli (Varga Norbert), a tinédzser fiú pedig magával van teljesen elfoglalva.
A zeneszerzői maratonok sorát Mozart alkotásaival folytatja február 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája (Müpa). A programot beharangozó keddi tájékoztatón bemutatták a BFZ ügyvezető igazgatói posztján Körner Tamást követő Stefan Englertet és helyettesét, Erdődy Orsolyát.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Elhunyt Giuseppe Taddei
Dátum: 2010. június 3., csütörtök, 16:04
Elhunyt Giuseppe Taddei világhírű olasz bariton, aki az opera olyan nagyságaival énekelt együtt, mint Maria Callas vagy Luciano Pavarotti. Rómában érte a halál 93 esztendős korában – jelentette szerdán az olasz média.
Több mint fél évszázados énekesi pályafutása 18 esztendős korában kezdődött, amikor egy Wagner-opera szerepét bízták rá, amelyet Arturo Toscanini vezényelt.
Verdi és Mozart operáinak ünnepelt tolmácsolója volt. Legendás Falstaffnak tartották, 69 esztendősen, 1985-ben ezzel a szereppel debütált óriási sikerrel a New York-i Metropolitan Opera színpadán.
Taddei 1916-ban született Genovában, tanulmányait Rómában végezte. A milánói Scalától a bécsi Operaházon át a londoni Királyi Operaházig a világ sok színpadán fellépett. Hangját számos lemezfelvétel örökítette meg.
(MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Túlságosan okosnak lenni szinte már illetlenség"
Gorkij
|
|