BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Interjú Tóth Verával
„Tíz percet nem bírok ki zene nélkül”
Dátum: 2010. december 6., hétfő, 7:40
Tóth Vera öt éve örvendeztet meg bennünket dalaival. A Megasztár című televíziós tehetségkutató verseny első szériája győztesének fantasztikus hangja az eddig megjelent négy szólólemezén csodálható, amelyek közül a legújabb, a Zene kell nekem című, a napokban került a boltokba. A még mindig csak 25 éves énekesnő most is kivételes tehetségéhez és hangi adottságához méltó albumot készített, ami átjárja lelkünk minden szegletét.

– Gondolom, azzal túl sok újdonságot nem árulok el, hogy mi, hallgatók, le vagyunk nyűgözve legújabb albumodtól, mert megint sikerült felülmúlnod önmagad, s tökéletes munkát kiadnod kezed közül. De a készítők az örök elégedetlen „fajtából” valók, s nem feltétlenül szoktak így érezni. Szerinted hogy sikerült az új lemez? 

Nagyon meg vagyok elégedve. Annyira nehezen hoztuk ezt így össze, de a végére olyan csodálatos lett! Nagy Tibort már öt éve ismerem a Kikötő című lemez kapcsán, ami 2005-ben jelent meg Tibor szerzeményeivel. Ezen énekeltem a Színpad című dalt, amit ő Cserháti Zsuzsának írt ugyan, de ő már sajnos nem tudta elénekelni. Ezért Tibor azt szerette volna, ha én éneklem föl. Azóta barátság lett köztünk. Olyan vagyok náluk, mint egy pótgyerek. Járok hozzájuk vacsizni, s olyankor néha mondogatja, hogy neki nagy álma, hogy egy jubileumi lemezt készítsen velem. 2009 nyarán pedig hivatalosan is megkért az új dalok feléneklésére. Gondolkodás nélkül rávágtam az igent. Czomba Imrét kértük fel hangszerelőnek, és az ő mostani felfogása varázsolta korszerűvé ezt a lemezt. Kicsit retro hatású, de mégis mai lemez lett belőle, tele örökzöldekkel.

– Teljesen új alkotógárdával dolgoztál?

Abszolút újjal. Tibor nagyon aprólékos, ami nem is baj, mert az eredményt kell nézni. De a stúdióban, amikor elkezdtem felénekelni a dalokat, minden sor után leállított.

– Hoppá! Ehhez te nem voltál hozzászokva.

Igen, azt megbeszéltük, hogy ad némi szabadságot az éneklésben. Én megnyugtattam, hogy olyat biztos nem fogok kiadni a kezemből, ami rossz ebben biztos lehet. Csak egy kicsit korszerűvé varázsolom az egészet. Mondta, hogy oké, de annak ellenére leállított. Abszolút ragaszkodott az ő dallamvezetéséhez, amit a kottába leírt, és semmiképp nem akart engedni belőle.

– De akkor ezt bárki elénekelhette volna.

Pontosan ezt mondtam, hogy akkor keressen mást, mert én szeretném a művészi szabadságomat megélni a lemezen. De azért mégsem volt nehéz megpuhítani. Pedig egy 65 éves embert arra rábírni, hogy váltson, illetve engedjen a rögzült elképzeléseiből, innovatív legyen és arra való hajlam is kijöjjön belőle, az elég nagy szó. Végül nyitott lett az újra. Én meg azt tanultam meg a közös munkánkból, hogy a kevesebb több. Soha nem késő tanulnunk és belátnunk a dolgokat. Pár dalt úgy énekeltem, ahogy ő kérte, s elismerem, neki volt igaza velük kapcsolatban. Amikor ezt beláttam, szinte zökkenőmentessé vált a közös munkánk.

– Jó nagy kihívást jelenthettetek egymás számára! De amikor megtörtént a találkozás, s már értettetek egymás nyelvén, érezted-e, hogy ez a te munkamódszered is?

Nekem az a munkamódszerem, hogy nagyon gyorsan dolgozom, s ha kell, igen aprólékosan. Én is a maximumot hozom ki, s úgy gondolom, inkább legyen az a hang tizenötször felvéve, mint egyszer sem, vagy összesen kétszer. Vagyis legyen miből válogatni, de ne alakítsunk ki káoszt. Szeretem a maximumot hozni, s hallom, mikor nincs meg a száz százalék. Olyankor azt szoktam mondani, hogy menjünk haza, aludjunk rá egyet, és inkább menjünk vissza másnap, és csináljuk meg újra a dalt, de ne adjunk ki rosszat a kezünkből.

– Tehát jobb egy kicsit pihentetni, majd frissen, tiszta lappal újra kezdeni.

Másnap odamész, és totál más felfogással állsz a dalhoz. S erre időt kell hagyni, mert két hónap alatt nem lehet egy lemezt megcsinálni. Ez az album egy év alatt készült el. Ezen szimfonikus zenekar van, vonósok-fúvósok játszanak, s én igenis ragaszkodom ahhoz, hogy legyenek rajta hangszerek, mert ebből áll össze teljessé. Nekem tetszik Lady Gaga és az elektronikus hangzás, ha jól meg van megcsinálva. Nyitott vagyok az undergroundra és az elvetemült hangszerelésekre, amikben csak kütyük vannak, mert imádom, amikor misztikus kütyüket tesznek össze egy-egy élő hangszerrel. Jó hallani, ahogy keveredik, mert egy csipetnyi kis fűszert jelent, de ez nagyon minimális szinten vonz. Csak annyira, hogy legyen korszerű. De én konzervatív vagyok, s még mindig úgy érzem, hogy a hangszereknek van jövőjük. Czomba Imi nagyon tapasztalt a szimfonikus hangszerelésben. Amerikában élt, dolgozott musicallel. Itthon Ákosnak hangszerelt, neki volt a billentyűse, de ő volt a Csináljuk a fesztivált hangszerelője, producere is. Vagyis abszolút tudja, hogy kell ezeket a dalokat újjá varázsolni. S Tibor ezt elfogadta, mert annyira lelkesedett, hogy az már szinte őrületes. S olyan jó azt érezni nekem, egy 25 éves embernek, hogy ő 65 évesen ilyen lelkes tud lenni! Megirigyelhetné egy-két huszonéves, az biztos!

– Ennyi munka, s ilyen belemélyedés után talán nem is könnyű megmondani, hogy melyik a kedvenc dalod erről a lemezről.

Igen nehéz meghatározni, mert mindegyik mástól jó nekem. Például a régi Katona Klári dal, amit újra énekeltem, a Megint, nagyon tetszik. Imádom a Sorskereket, ami most fut a rádiókban. A témája és a szövege miatt is szeretem a Színpad című dalt. A Csak a zene kell nekem tényleg igaz, mert tíz percet nem bírok ki zene nélkül.

– Demjén Ferencet hogy sikerült rávenned, hogy újra dalszöveget írjon?

Nem kellett őt annyira rávenni. Az volt a szerencse, hogy mi régebben már dolgoztunk együtt. Tiborral régi, megszokott párosnak mondhatók a zeneszerzésben és a dalszövegírásban. Tudtommal nem nagyon ír másnak, így ez nekem abszolút megtiszteltetés.

– Szeretnek téged.

Igen, mi baráti kapcsolatban vagyunk Demjén Rózsival. Van egy társaság, amelyikkel már jártam az ő farmján, s ha más is csak egyetlen napot eltöltene vele, azonnal megértené őt, mint embert. Olyat, aki három óra alatt megír három olyan szöveget, amitől az ember könnyezni kezd, nem sokat tudok mutatni ebben a szakmában.

– Pedig páran írtak még neked.

– Még Turczi István, Szabó Ágnes, Bradányi Iván, Juhász Sándor, Pozsgai Zsolt és Nagy Tibor írt a lemezre. A fiatalok között nekem ő a number one. A top favoritom egyébként Horváth Attila, Rózsi pedig a másik, mert egészen máshonnan közelíti meg a témákat. Hallgatom, s belegondolok, hogy hol vannak ma már ilyen szövegek? Orbán Tamás, aki még olyan gyönyörűeket tud írni, s elvétve akad egy-két fiatal is, csak nem tudunk róluk. Tudod ki jó szövegíró még? Az Anti Fitnessből a Tomi (Molnár Tamás). Megdöbbentő dolgokat ír, de belőle is csak azt látni, hogy az EMO-s srác ül egy limó puffján. Az emberek nem gondolják tovább, amit az újságokban látnak, pedig ennél sokkal több van mindenkiben.

– Annyira jó, hogy ezt mondod, mert épp a honlapodon olvastam, hogy „Fontos, hogy ember tudj maradni és alázatos, nem elég a tehetség.” Te miben méred a sikert?

Az élményekben mérem a sikert. A megélt élményekben, amiket meg tudok élni ezzel a zenei dologgal kapcsolatban.

– Amit érzel, miközben énekelsz?

Pontosan. Nem muszáj nekem díjakat nyernem ahhoz, hogy sikeresnek érezzem magam. Az élményben élem meg a sikereimet és ott érzem a mértékét, hogy mennyire, hogy a közönség miként fogadja. Amíg száz százalékosan, tiszta szívből, kedvvel és lelkesedéssel tudok énekelni, addig sikeresnek fogom érezni magam. Abban a pillanatban, amint ellenállást érzek azzal kapcsolatban, hogy színpadra lépjek – mert mondjuk rossz élmények érnek –, leteszem a lantot és továbbállok. Mert úgy egyszerűen nem lehet zenélni, hogy meg vagy keseredve. Baromi nagy felelősség a színpadon való lét. Olyan, mint amikor az ember meztelenre vetkőzik és kiadja a lelkét. És ha ezt undorral csinálom, és nekem sem tetszik már ez az egész…

…akkor ennek a hiteltelensége azonnal kiderül. Mert már másképp állsz hozzá, az egész már eleve nem olyan.

Addig érzem a siker súlyát, addig tudom mérlegelni, amíg van sikerélményem, amíg kapok egy apró pillantást, egy pici visszajelzést a közönségtől. Bármit. Tapsot, egy jó szót tényleg bármit.

– Örülök, hogy nem a sikert, fényt, csillogást említed.

Mert azt nem csak a külsőségekben érzed. Azt úgy kell felfogni, hogy az embert néha tényleg bedobják egy limuzinba vagy elküldik egy repülőútra, ami nem más, mint egy bónusz track. Olyan ajándék, amit el kell fogadni, és meg kell élni ilyet is, mert lehet, hogy nem mindenkinek adatik meg. De hogy én egy percig is ezzel vigéckedjem, meg feltűnősködjem az élményeimmel, azt már nem. Rengeteg élményem van, de senki még csak nem is tud róla, mert nem fogom elmondani. De ha én nem lennék itt, nem dolgoznék ezen, akkor nem lennének ilyen élményeim sem. Ha ilyesmi adatik, azt magadnak köszönheted ennyi.

– A siker élménye neked maga az éneklés vagy kell a közönséggel való kapcsolat, a visszajelzés is?

Mindegyik. Mert akkor is borzasztó sok endorfint érzek az agyamban, amikor otthon, a fürdőkádban énekelek, de akkor is, amikor egy csónakban evezünk a közönséggel. Mert azért az nagyon jó dolog, amikor az ember érzi a visszajelzést, az együttműködést. Mostanában kisebb stand-up comedyt adok a színpadon. Sárik Péter zongoristával szoktam fellépni, és vele van az, hogy vicceseket kezdünk mondani egymásnak, s a közönséget is bevonjuk ebbe a „hülyéskedésbe”, s ők vevők is rá. Minden közönség más, mindenhol másmilyenek az emberek. Lehet egy eldugott faluban is tök jó bulit csinálni. Kollégák szoktak sírni, hogy „megint félplayback” műsort kell vinniük, ha mennek valahová. Szerintem bármilyen formában is adod elő a zenét, annak nagy felelőssége, hogy miként tudod közvetíteni, amit kiadsz magadból. Igen, persze, vannak olyan helyzetek, amikor egy kicsit rutinszerűen sikerül, de ha akarjuk, akkor is lehet egy kis újdonságot belevinni. Mert az egész egy nagy játék. Játék a közönséggel, játék magaddal, a zenével, a hangoddal, a hülyeségekkel, amiket kimondasz. Imádom, amikor a hülyeségeimen röhögnek. Már én is röhögök magamon, mert néha össze-vissza beszélek, és olyankor már csak annyit szoktam mondani, hogy „csapó kettő”, vagy hogy „az apukám is azt mondja, énekeljek inkább – s milyen igaza van”. Lehet így játszani, s mindannyian jókat röhögünk rajta. 

Csomós Éva

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„Aki nem kóborol, nem éri el a tengert."
Spanyol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ