Hegedűs László a koncertszervezés rejtelmeiről
Szívesen eladnánk bulikat
Dátum: 2011. június 23., csütörtök, 10:40
A hazai koncertszervezés nagy öregje, Hegedűs László, a Multimédia Concerts Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója számos emlékezetes fellépővel örvendeztette meg a hazai rockrajongókat (Rolling Stones, Paul McCartney, Elton John). Pályára kerüléséről, Jeff Beck pozsonyi és Ringo Starr budapesti koncertje ürügyén pedig "műhelytitkokról" nyilatkozott az MTI-Pressnek.

- Újságírástól került a zene közelébe.

- Gimnazistaként lettem az induló Ifjúsági Magazin beatzenei rovatának külsős munkatársa 1964-65 körül. Ez volt az egyetlen fóruma az éledező popzenének. Később újságíró-gyakornokként dolgoztam a Magyar Nemzetnél, de rockzenéről írtam az Ifjúsági Magazinba, a Magyar Ifjúságba és a Világ Ifjúságába. Írtam és szerkesztettem az Omega Klub Omegazinját, az Illés klub, az első miskolci pop fesztivál, a budapesti szolidaritási rockfesztiválok újságait. A Magyar Nemzettől 1970-ben kirúgtak "politikai tévedés" miatt (én hibáztam). Üzemi lapnál dolgoztam, rosszul fizetett, rossz ízű munka volt, 1973-tól a Generál együttes menedzsere lettem. Ez tilos volt, (ál) hangmérnökként regisztráltak, hogy útlevelet és pénzt kaphassak a munkámért - mesélte.

Mint felidézte, a Multimedia nyitotta meg a piacot Magyarországon a 80-as években, de a Szovjetunióban, Lengyelországban, az NDK-ban, Csehszlovákiában, Romániában és Bulgáriában is szervezett koncerteket. Németországba kerülve egy svájci ügynökségnek dolgozott, majd 1982-ben Nyugat-Berlinben angol társakkal megalapította az angol Multimedia céget.

- A devizahiány idején kompenzációs üzleteket kötöttünk, szolgáltatásokkal és árukkal kereskedtünk, jó áron kaptuk cserébe koncertekért. A kulturális minisztériumok többnyire elintézték az engedélyeket: óriási volt a fiatalok nyomása, látni akarták a nyugati sztárokat. Így került a régióba Santana, Elton John, a Dire Straits, az Iron Maiden, a Deep Purple, a Queen, a Genesis, David Bowie, Rod Stewart, Miles Davis és mások - mondta.

- Hogyan alakult a cég sorsa?

- A piaci előny megmaradt a rendszerváltás után is. A 2000-es évek elején a személyemhez is fűződő piacvezető szervezetet átadtam az akkor szerveződő, tőkeerős Live Nation multinacionális cégnek, bennük láttam a jövőt. 2008-ig irányítottam a cég itteni működését, de nyilvánvaló lett, hogy a nemzetközi trend, akármilyen sikeres, nem az én világom, szembe megy az általam képviselt "zene és minőség" eszmékkel, ez szakításhoz vezetett.

- Most ismét Multimedia Concerts.

- 2008-ban visszavonultam, de nem bírtam a "nyugalmat", két év után újra beindítottam a Multimediát. A Live Nationnél nem örültek, de korrekt a viszonyunk, ők is "saját gyerekeim". Nem működünk együtt. Mi inkább az egyre erősödő független cégek művészeivel kötünk turnészerződéseket, és kiállításokat kezdtünk szervezni. A független vállalkozók több kockázatot vállalnak, és friss levegőt hoznak az elüzletiesedett rock világába - magyarázta.

- A többi magyarországi irodával együttműködnek?

- A 90-es években alakult néhány komoly konkurens Magyarországon és a környező országokban, mindenekelőtt a Sziget Fesztivál, a Concert és Media, a Showtime, de a Multimedia és a Live Nation piaci pozícióját ma sem veszélyezteti senki, a nemzetközi koncertek piacának legalább 50 százalékát uralják a régióban. A kisebb cégek tartanak tőlünk, kevesen keresik az együttműködést. Pedig szívesen eladnánk bulikat, nagyon kis stábbal dolgozunk, nem tudunk mindent megcsinálni.

- A programok látogatottságával elégedett?

- A piac gyenge a válság miatt, ami nálunk hosszabban elhúzódik. Sajnos a kisebb cégek nagyon sok kétes ügybe belefolynak, nemzetközi szélhámosok áldozataivá válnak, olyan neveket próbálnak világsztárként eladni, akik nem azok, és értékesítésük reménytelen. Sok esetben ajánlanék jobb neveket, olcsóbban, ha élnének a lehetőséggel. Mi elsősorban ügynökséget vezetünk, és az ügynökségnek éppen ez a dolga.

- Jeff Beck június 24-én Pozsonyban lép fel. Itthon nem lett volna kereslet?

- Ügynökségünk elsősorban külföldre szervez turnékat: Ringo Starr, Bryan Ferry, Elton John, Ozzy Osbournbe, Placebo, A-ha - néhány név, akikkel az elmúlt évben turnéztunk. Jeff Becket üzleti okból léptetjük fel Pozsonyban, de itthon is árul jegyeket a Ticketpro.

- Azok olcsón kaphatók. Itthon nem lehetnének hasonló árak?

- Pozsonyban jobb a vásárlóerő, mindössze 10 százalék az áfa, nincs iparűzési adó, euro a pénzük. Ez könnyen dönthet hasonló nézőszámra kalkulált ajánlat esetén Szlovákia javára. Szlovákiában általában 20 százalékkal olcsóbbak a jegyek, mint nálunk.

- Jeff Beck kétségtelenül a rockzene nagy egyénisége.

- A gitáros 25 éve legjobb zenei formáját éli, utolsó lemeze három Grammy-díjat kapott. Kitűnő zenészekkel dolgozik (Rhonda Smith basszusgitározik, Narada Michael Walden dobol, Jason Rebello a billentyűs). Prágában és Varsóban is fellép.

- Milyen különlegességek várhatók Ringo Starr június 28-i budapesti koncertjén?

- Elsősorban az All-Starr Band, zenészei a Beatles és Ringo Starr dalain kívül saját slágereikből játszanak. Ringóval érkezik Richard Page, Rick Derringer, Garry Wright, Greg Bissonet és Edgar Winter. A koncert valóságos rock enciklopédia lesz, első osztályú muzsikusokkal, fantasztikus hangzással. Prágai koncertjét is szervezzük.

- Megfelelő az érdeklődés? A nyár nem az arénakoncertek időszaka.

- Valóban nem, de a művészek ilyenkor turnéznak. Remélem, a Beatlest szerető nézők ennek ellenére eljönnek.

(Kovács Miklós-MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Egy nő még mindig kiszámíthatóbb, mint egy elektron."
Mérő László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ