BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Miklósa Erika új lemezzel jelentkezik
Dátum: 2011. október 5., szerda, 14:47
A szívéhez legközelebb álló dalokból jelenik meg stúdiólemeze októberben Miklósa Erika operaénekesnek, aki Pécsre és Budapestre tervezett lemezbemutató koncertje mellett arra is készül, hogy lefussa a New York-i maratont.

„A Másképp című album egy igazi színes kavalkád, egy sokszínű érzés kifejezése. A stúdiófelvételekor azt mondtam, hogy a lemez nagy botrány, vagy nagy siker lesz. Én az utóbbira számítok.” – mondta a Liszt-díjjal is kitüntetett művész szerdán a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtóbeszélgetésen.

Miklósa Erika elárulta, hogy hatodik szólólemezén latinos és dzsesszdalok, valamint opera és operett részletek átiratai csendülnek fel. A tizenhárom dal között hallható lesz Piazzola, Gershwin, Bernstein, Verdi egy-egy művének részlete, Lakmé Csengettyű áriája, Cole Porter Let's do it című dala, és egyebek mellett Hupfeld-nek a Casablanca című film betétdalaként ismert, As Time Goes By című slágere is.

A művek előadásában Harazdy Miklós, Fekete-Kovács Kornél, Kökény Attila, Dolhai Attila, Szakcsi Lakatos Róbert, továbbá a Quartett Escualo és a Modern Art Orchestra működik közre.

Az új album először az első lemezbemutató koncerten lesz kapható. Erre október 19-én kerül sor a tavaly decemberben megnyitott pécsi Kodály Központban, amelyben ez lesz a századik előadás. A budapesti bemutatót október 29-én tartják a Művészetek Palotájában.

„Nekem, és minden operaénekesnek az a vágya, hogy pályafutása során legalább egyszer azt csinálhassa, amit akar. Gyönyörű szerepeket énekelhetünk, de mégis állandóan a szerep mögé bújunk, és az egész más, mint amikor mi választhatjuk ki a dalokat, és bemutathatjuk magunkat, saját érzéseinket” – mondta a lemez születésének okaként Miklósa Erika.

Hozzátette: a huszonegyedik szezonját kezdte meg idén az opera világában, s úgy érzi, testileg és lelkileg is megérett rá, hogy azt is csinálhassa, amihez most igazán kedve van.

Az operaénekes szólt arról, hogy a lemez anyagán, a munkában résztvevő együtteseken, a hangszerelésen egy-másfél évvel ezelőtt kezdett gondolkodni, és összehozta a sors azokkal, akik segítséget, ötleteket, inspirációt adtak az album elkészítéséhez.

Miklósa Erika megjegyezte: a dalok kiválasztásánál előbb az utazási élményeiből, művészekkel, énekesekkel való találkozásaiból merített, majd a sanghaji világkiállításon való fellépése után ehhez válogatott operett- és dzsessz-slágereket. Véleménye szerint a lemezen olyan művek, átiratok hallhatók, amelyek a fiatalok tetszését is elnyerik.

A művésznő beszélt arról is, hogy az éneklés mellett rendszeres futóedzéseket tart, hogy teljesítse a maratoni távot a közelmúltban elhunyt és az atlétikáért rajongó édesapja emlékére.

Az egykori hétpróbázó ezt a jövő évi New York-i maratonin próbálná meg, amelyre általában több mint 600 ezren jelentkeznek, de csak 45 ezren kapnak indulási jogot. Közölte: edző irányításával negyven kilométert fut hetente. A félmaratoni távot már teljesítette, a következő versenye egy 30 kilométeres futás lesz.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„Számomra a titkok a lelki élet nagy gyűjtőmedrei, a titkok, amiket az ember magában hordoz, a szeretet, az üdvösség..."
Fellini
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ