Dallamok közt – a csönd burkában
Dátum: 2006. június 8., csütörtök, 12:54
Nehéz rajta fogást találni. Csapong, s picit olyan, mint egy rossz gyerek, akinek megmondták, hogy most egyhelyben kell ülnie és beszélgetnie valakivel, különben nem mehet ki délután játszani a kertbe. Én meg riporterként próbálok komolyakat és okosakat kérdezni tőle, miközben alanyom időnként szinte ki-kikacsint rám, hogy nincs-e kedvem inkább hülyéskedni. Oláh Ibolya nem tudja igazán komolyan venni, hogy interjút ad, s beszélgetésünk folyamán ráébreszt, hogy talán nekem sem kéne annyira.

Azt mondtad valahol, hogy az intézeti évek alatt farkas-törvények uralkodtak. Utána bekerültél a Megasztárba, majd belecsöppentél a média világába, ami szintén nem a kíméletéről híres. Mi a különbség a kettő között?

– Semmi. (Rámnevet és hallgat. – Felelet lezárva.)

– Semmi..?

– Nincs különbség. Nem más, mint az igazi élet.

(Nem akarom föladni komoly gondolatmenetemet. Ibolya pedig boldog, mert végre – hetedszerre – letette a KRESZ-vizsgát, s nem győzi mutogatni a sikeres vizsgát igazoló kártyát. Kis örvendezés és kölcsönös élménycsere után megpróbálom visszaterelni.)

– Arról is beszéltél már, hogy nem szeretnél álmokban élni.

– Ott a Megasztár házban, az egy álom volt. Mindent ingyen kaptunk; pia, kaja. Persze mellette rengeteget dolgoztunk.

És rátok fókuszált a média. Mindent tudni akart, a legapróbb magánéleti rezdüléseiteket is. Pedig egy tehetségkutatás során a jelöltek nem feltétlenül éppen ezt szeretnék magukból megmutatni.

– Az emberek többségének el van torzulva az érdeklődése. Nem komoly dolgokra kíváncsiak, inkább arra, hogy mondjuk melyik kezemmel törlöm ki a fenekemet.

És melyikkel?

– A jobbal. (nevet.)

Ennyivel is gazdagabbak lettünk. Sokakat mellbe vágott és vág az egyenességed, az őszinteséged.

Nem voltam mindig ennyire őszinte. Annak idején sokszor meg is ütöttem a bokámat.

– Bátor döntés, hogy az őszinteséget választottad!

– Ez sokkal egyszerűbb, mint mindenféle hazugsággal bonyolítani az életet, nem? Nem jó dolog hazudni. Vannak hazug emberek, akik még a saját hazugságaikat is elhiszik. Anyácska mondta, hogy időnként be kellene fognom a számat, de nem tehetek róla, ha nem megy! Elég bonyolult lélek vagyok, s nehezen kötök kompromisszumot.

– De néha azért kell.

– Igen. Á, egyébként nem vagyok bonyolult! Ez csak az őszinteség. De való igaz, hogy kevés embert fogadok a világomba.

– Miért?

– Gyanakvó vagyok. Meg bizalmatlan.

– Ennek van valami köze az intézetis múltadhoz?

Egy gyereknek az anyja és az apja mellett van a helye. De jól tudok alkalmazkodni a körülményekhez, s nem kísértem a múltamat.

– Sok rossz emléked van?

– Van, de Tiszadobot például kifejezetten élveztem. Klassz hely volt.

– Igazi élet-iskola.

– Igen. Szabolcs megyében az utolsó állomás Tiszadob.

– Utolsó állomás?

Az azt jelenti, hogy onnan kerülsz ki az életbe. Nagyon jó iskola volt. De előtte is. Többnyire rossz dolgok történtek velem. De sok minden megtanul az ember. Illedelmet, megbecsülést, a pénzt értékelni. Most már tudom, mit jelent, ha 47 ezerért dolgozik az ember. Meg kellett tanulni a keveset is beosztani.

– Ez nagyon zárt világ?

Nem, nem nagyon. Bárhová elmehettem. Mi is úgy éltünk, mint egy család, csak nem négyen, hanem százötvenen. Meg néha bezárták az ajtót, amikor váltás volt.

– Emlékszem, azt mondtad, mikor először meg akartak ölelni, egy pillanatra azt hitted, ütni fognak.

– Nem sok szeretetet kaptam. Anyácska volt, aki először megölelt. S az ő ölelése nagyon őszinte volt. Ő hitt bennem. Mint amikor egy apa, vagy anya azt mondja a gyerekének, hogy büszke rá. – Olyan volt ez nekem.

– Közben pedig – a te szavaiddal élve – megkóstoltad, milyen az élet alja.

– Szerintem mindenki megkóstolta már az alját. Egy törésnek kell történnie az életben!

– S ez mi felé vezetett?

– Én mindig mélyponton vagyok. (fölnevet) De nem úgy, mert vidám is vagyok, de még akkor is mélyponton vagyok.

– Depresszió?

Igen, a depressziómmal küszködöm non-stopban, minden egyes nap. De már jól bánok vele! És mindig a mának élek.

– Hogyan tudsz megküzdeni a depresszióddal?

– Rengeteget foglalkozom vele, olvasok róla. Tíz-tizenegy éves korom óta írok magamról, mikor mit gondolok, mit érzek.

– És analizálod magad, mint egy pszichológus?

– Igen. Pszichológushoz járni marhaság. Ez a legjobb módszer.

– Érdekelnek az emberek?

Igen, szeretem figyelni őket. És magamat is meg akartam és akarom ismerni. Mindig leírom magamnak, amit megéltem.

– A pénz meg nem érdekel; ezért nem vállalsz hakni-föllépéseket.

– A pénz valóban nem motivál, csak mindig legyen annyi, ami épp elég. A hakni meg nem megy. Megpróbáltam, de belehaltam.

– Akkor mi marad..?

– Lemez, meg időnként vannak koncertek. Lesz egy önálló föllépésem a négytagú zenekarommal június 17-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Most erre készülünk nagy izgalommal.

– Kevés koncert, de azt viszont szívből. Meg ön-analízis. Így áll össze a kényes egyensúly.

– Igen. Meg kell találnia az embernek saját magában, hogy mi az, ami például meg tudja nyugtatni.

– Téged mi..?

– Két dolog: a kutyám, meg a szex. Ilyenkor teljesen ki tudok kapcsolni. (Kihívóan mosolyog, érdekli, mit szólok hozzá.)

– Hm....Főleg az utóbbi gyakorlásának sokszori emlegetésével szoktad provokálni az újságírókat. Amire ők rendre le is csapnak. Gondolok itt például arra, amin sokat csámcsogtak, hogy a fél órás orgazmus elérésére hajtasz, mert azt hallottad, a katicabogaraknak ez sikerül.(Rögtön fölragyog)

– Igen, nem emlékszem pontosan, hogy tizenöt, vagy húsz perc, de tényleg, az ember annyit melózik előtte, s csak az a néhány másodperc jut a végén..?!? De lehet ám, hogy csak azért ilyen rövid, mert így majd jobban megbecsüljük..? De tényleg, milyen lenne tizenöt perc, vagy öt perc folyamatosan..?

(Ebbe a számolgatásba fotós kolléganőm is lelkesen be-bekapcsolódik, csak Ibolya szintén köztünk ülő menedzsere, ifj. Frankl Gábor hallgat mosolyogva. A licit szépen halad egyre lejjebb és lejjebb. A végére már öt perc gyönyör is elég lesz.)

– És mi van a zenével?

– Az éneklés is rendbe tud tenni. De ez csak másfél óra, utána vége. Én akkor élek, amikor énekelek.

– És a zenehallgatás?

– Érdekes, a muzsika nem nyugtat meg. Néha kifejezetten zajosnak találom.

– És a csönd?

– Szeretem a csöndet. Meg néha olvasok valamit. – Ha csönd van körülöttem, akkor minden oké.

                                                                          Canjavec Judit

Fotók: Váraljai Szandra

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Opened 2006-06-08 16:30 | Válasz erre | #2
VÉGRE olvashattam egy igazán jó és MÉLY interjút Ibolyával..!!!
Köszönöm!!!!

pucca 2006-06-08 13:48 | Válasz erre | #1
igazán jó anyag, vicces és közben mély.sokat megtudhat az ember belőle Oláh Ibolyáról, és végre értelmes és lényegesebb dolgokat.

öröm volt olvasni:)

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ