Az elemek egyszerűségével (beszélgetés Philip Glass-szal)
Dátum: 2008. július 3., csütörtök, 16:39
Elemien egyszerű, mégis mély, elvont, erősen spirituális töltésű zene az övé. Olyan muzsikus, aki folyamatosan bontja nem csak a zenei műfajok, hanem a különböző művészeti ágak közötti falakat is. Budapesten lép fel csütörtökön és pénteken Philip Glass amerikai zeneszerző-előadó, a kortárs zene egyik legnagyobb alakja.

A 71 éves Glass Leonard Cohen Book of Longing (Vágyakozás könyve) című verseskötetének darabjaira írt művét adja elő együttesével a Művészetek Palotájában.

A darab keletkezéséről adott interjúban elmondta, hogy a kanadai költővel számos találkozási pontjuk van. Nem csupán koruk, neveltetésük, kulturális identitásuk hasonló, de hasonló élményeket is éltek át, még ha nem is egy időben. A közös alkotást már vagy tíz éve tervezték. Glass úgy véli: voltak, vannak életében "szükségszerű" találkozások, mint például a nagy beat-költő Allen Ginsberg, aki olyan volt számára, mint egy idősebb testvér. "Cohen versei olyan emberi dolgokról szólnak, amelyek átérzéséhez nem kell költőnek, művésznek lenni: egy anya elvesztéséről, egy nagy szerelem emlékezetéről, az élet élvezetéről, sőt, az élettől való félelemről. Mindezekből a líra mellett nem hiányzik a humor és a nosztalgia sem" - mondta a zeneszerző.

Philip Glass 1968-ban adta kortárs zenei együttesével első nyilvános koncertjét New York-ban. A 60-as évek végére úgy emlékszik vissza, hogy akkor először találkozott személyesen hőseivel: Ginsberggel, John Cage zeneszerzővel, Merce Cunningham koreográfussal. Akkoriban fejezte be "komolyzenei" tanulmányait, ugyanakkor nagy jazz-rajongó volt, különösen szerette John Coltrane-t, Thelonious Monkot, Ornette Colemant. Az East Village-ben lakott, éppen a híres koncertterem, a Fillmore East szomszédságában, ahol a kor legnagyobb rock-csillagai léptek fel, és megfogta őt az elektromos hangzás.

"Ezzel kilógtam a sorból, mert a magas művészet képviselőinek többsége be nem tette volna a lábát ilyen helyekre. Én viszont nyitott voltam mindenre, nemcsak a zenében. Nyitott voltam a festészetre, a színházra, a táncra és hamar rájöttem, hogy a modern színháznak, táncművészetnek nagy szüksége van a kortárs zenére. Látni kezdtem a művészet elemeit, a szavakat, a látványt, a mozgást, a hangokat. Olyanok ezek, mint az őselemek: föld, levegő, tűz, víz. Az ötödik elem a közönség. Nem hiszek az absztrakt művészetben, a megszólaló zenének része a hallgatóság - magyarázta lelkesen Glass.

Nagyon sok műve hallatán lehet asszociálni meditációkra, alkalmasak is arra. Glass ismeri a hindu meditációs technikákat - 1966-ban elzarándokolt az indiai Benáreszbe - a kínai csikungot is, de hozzá a legközelebb a mexikói tolték indiánok hagyományai állnak, amelyek a természet erőit hívják segítségül. "Amerikában egy felmérés szerint manapság a lakosság 25 százaléka meditál, ez természetes reakció a stresszel, a rohanó élettel szemben. Itt az idő telerakni túlélő bőröndünket" - mondta a művész, aki szerint a zenészek általában szeretik a rendszeres ismétlődő rítusokat: vannak, akik úgy kezdik a napot, hogy eljátsszák valamelyik kedvenc darabjukat, és ennek ugyanolyan hatása van rájuk, mint egy jógagyakorlatnak. De megemlítette legidősebb fiát, aki egyszerre kezdett el zenét tanulni és jógázni, és soha nem volt problémája játék közben a koncentrációval.

Glass talán legnépszerűbb művei a Qatsi-trilógia filmzenéi. E szavak nélküli, csak képsorokból és zenéből álló filmekben megdöbbentő a látvány és a hang szimbiózisa. Elárulja, hogy annak idején a rendező, Godfrey Reggio szinte képről képre felvázolta neki elképzeléseit, napokon, heteken át magyarázott neki, és ezeket a hangulatokat próbálta ő zenéjével kiegészíteni. A trilógia utolsó része, a 2001 novemberében bemutatott, a múlt héten az MTV2-ön vetített Naqoyqatsi (Erőszakos világ) első képe egy füstölgő Bábel-torony, amelyről a nézőknek óhatatlanul 2001. szeptember 11-e jut eszükbe.

Csakhogy, mondja Glass, amikor a New York elleni terrortámadás történt, a film már készen volt, csak az utómunkálatok voltak hátra. Reggio annyira az események hatása alá került, hogy újra akarta forgatni, de végül a zeneszerző meggyőzte, hogy ne nyúljon hozzá. Ennek ellenére a film bemutatóján és még utána jó egy évig szinte senki nem tudott ettől a párhuzamtól szabadulni.

Philip Glass 1987-ben társalapítója volt a Tibet House-nak, azóta is tibeti szabadság egyik szószólója olyan művészek mellett, mint Patti Smith, vagy Richard Gere. Arra a kérdésre, hogy mit remélhetnek a tibetiek, így válaszolt: "Amikor 1989-ben leomlott a berlini fal, mindenki meglepődött, senki sem hitte, hogy ez valaha bekövetkezhet. A kínai rendszer talán még kegyetlenebb, mint a szovjet volt. De semmi sem tart örökké és a kulturális örökség ereje törhetetlen. Látom a New Yorkban élő diaszpórákon, hogy mennyire ragaszkodnak a hagyományaikhoz. Kína pedig, mint minden nagy birodalom, túlméretezett és nehéz összetartani. A római birodalom széthullott, a brit birodalom széthullott, a szovjet birodalom széthullott, és az amerikaira is ez a sors vár. Tibet 50 éve van kínai megszállás alatt, ez történelmi mércével csak egy pillanat. Indiában 250 éves brit uralom sem tudta megtörni a tradíciókat. Akkor 50 év mire elég?" - kérdezett vissza Glass.

(Göbölyös N. László)

Fotó: Müpa

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Az ördög nem alszik, legalábbis nem akárkivel."
Sándor György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ