Meghalt Anna Moffo operaénekesnő
Dátum: 2006. március 12., vasárnap, 19:17
Elhunyt az ötvenes-hatvanas évek ünnepelt amerikai operacsillaga, Anna Moffo - jelentette be vasárnap a The New York Times. A tekintélyes lap szerint szerint Moffót 73 éves korában egy New York-i kórházban, még csütörtökön érte a halál.

Moffo, aki egy cipész lányaként született a Pennsylvania államban lévő Wayne-ben (hogy 1930 és 35 között pontosan melyik évben, azt nem tudni), az ötvenes közepétől szenzációs karrierstarttal indult: az olasz televízió felkérésére ő alakította Cso-Cso-Szant Puccini Pillangókisasszonyában, operadebütálását pedig 1955 hozta meg, amikor is Donizetti Don Pasquale című művében Norinát alakította.

A következő évben Mozart Don Giovannijában ő játszotta Zerlinát, 1957-ben pedig Verdi Falstaffjában Nannettát alakította. Ez utóbbi szerepe külön is felkeltette Herbert von Karajan érdeklődését, aki lemezfelvételeket készíttetett vele, és bevezette a Salzburgi Ünnepi Játékokba. Azután jött, szinte megállás nélkül Bécs, Párizs, majd 1959-ben a New York-i Metropolitan, tehát a világsiker.

A hatvanas években már nemcsak lírai, hanem drámai szerepeket is énekelt, és egészen az évtized végéig egymást követték a televíziós szereplések is. Az 1975-ös rákműtét után lecsendesedett a világ a díva körül, utána már csak rikán lépett a közönség vagy a kamerák elé, igaz, akkor is nagy sikerrel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ