Meghalt Johnny Grande zongorista
Dátum: 2006. június 6., kedd, 13:02
Johnny Grande, a Bill Haleyt kísérő Comets együttes zongoristája rövid betegség után a hét végén elhunyt.

Johnny Grande 1930. január 14-én születetett a pennsylvaniai Philadelphiában. Billy Williamsonnal és Billy Haleyvel közös zenekart alakított 1949-ben, majd 1951-ben a Saddleman nevű formációval olyan dalokat rögzítettek, mint a Rocket 88 vagy a Rock the Joint. Ezzel a két dallal évekkel megelőzték korukat, új műfajt teremtettek, hiszen ezeken már felismerhetők voltak a rock and roll stílusjegyei.

Tagja lett a Comets együttesnek, amely 1954. április 12-én New Yorkban vete lemezre a Rock Around the Clock című számot, amely először „csak" B oldalon jelent meg, nagyobb, máig tartó sikerét csak az után érte el, hogy elhangzott a Blackboard Jungle című film betétdalaként. A rock and roll történetének szakírói a műfaj születésnapjaként tartják számon.

A Comets - Bill Haleyvel - elsőként indult világkörüli turnéra, elsőként került a nemzetközi slágerlistákra saját szerzeményeivel, és elsőként alapított saját kiadót. Eladott lemezei száma elsőként lépte túl az egymillió példányt. Két hétig játszottak 1955-ben az akkor kezdő Elvis Presleyvel.

Johnny Grande 1962-ig turnézott és készített felvételeket a Cometsszel, majd éttermeket nyitott. Amikor 1987-ben a Comets újra alakult, Grande is az öreg, de rendkívül jó erőben lévő zenészek között volt. A zenekar újraindulása óta több mint 3000 koncertet adott. Magyarországra is eljutott 2003-ban és 2004-ben, összesen hét koncertet adtak - természetesen tagja volt a Magyarországra látogató csapatnak Johnny Grande is. Korántsem ő volt köztük a korelnök, hiszen a Budapesten, Debrecenben és Pécsett fellépő Comets tagjai között nyolcvanesztendős is akadt.

Az Üstökösök a korszakindító Rock Around The Clock mellett, éppen ötven esztendeje kerültek a legrangosabb listákra egyebek között a Shattle Rock and Roll, a See You Later Alligator, a The Saints Rock and Roll, a Hot Dog Buddy Buddy című dalokkal.

A Comets zongoristáját Tennessee állambeli otthonában érte a halál.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ Van...visszavezető út a fantáziától a valósághoz, s ez - a művészet."
Freud
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ